A Real Madrid legyőzte a Chelsea-t; Lewandowski duplázott a Milan ellen

Az Egyesült Államokban túrázó Real Madrid 2–1-re legyőzte Chelsea-t, míg a Barcelona nem bírt a Milannal, tizenegyespárbajban kikapott.

A Real Madrid Charlotte-ban játszott a Chelsea ellen, s már a 19. percben vezetést szerzett Lucas Vázquez góljával.

A 27. percben pedig már kettővel ment a BL-címvédő, Brahim Díaz növelte az előnyt, Vinícius Jr. külsővel adott zseniális gólpasszt a marokkóinak.

A végeredmény a 39. percben kialakult, Noni Madueke szépített. 2–1

A Barcelona 15 perc után kétgólos hátrányban volt Baltimore-ban a Milan ellen. A 10. percben Luka Jovics, öt perccel később Christian Pulisic talált be.

Aztán jött Robert Lewandowski, a Barcelona lengyel támadója a 22. percben tizenhat méterről lőtt a kapuba. Fordulás után pedig ötről tette meg ugyanezt a mérkőzés 68. percében.

Végül tizenegyespárbaj döntött, ahol három Barca-játékos is hibázott (a Milannal kettő), a hatodik párban a szenegáli Mikayil Faye rontott, s így a Milan győzött.