Feljelentették a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget

A FIFA-t azzal vádolják az európai topbajnokságok, hogy túlságosan profitorientált a szövetség, és figyelmen kívül hagyja a játékosok egészségügyi- és szabadságjogait.

Több labdarúgással foglalkozó hírportálon is megjelent az a hír, miszerint a 39 európai bajnokság a FIFPRO Europe-pal közösen panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a FIFA ellen.

A probléma egyértelműen látható: miután a FIFA megváltoztatta a klubvilágbajnokság formátumát, a naptár még zsúfoltabbá vált, és már így is számtalan meghallgatás nélküli panasz érkezett, hogy túl sok mérkőzés van egy évben.

A FIFA ezzel szemben azzal védekezett, hogy a jövőben alkalmazandó naptárreformot egyhangúlag jóváhagyta a vezetői tanács, amelynek tagjai között európai képviselők is vannak. Ezt azonban az európai ligák és a FIFPRO Europe is cáfolta. Ahogy a jogi eljárások egyre nagyobb lendületet vesznek, az eredmény átformálhatja a nemzetközi labdarúgás jövőbeli struktúráját és irányítását.

2007-től egészen a 2023-ig a klubvilágbajnokságon a Bajnokok Ligája győztese, valamint a többi kontinens hasonló tornáinak győztesei vettek részt. Mindez 2025-től megváltozik, amikor majd 32 csapat közül fog kikerülni a végső győztes. Ha ez nem lenne elég, a FIFA egy új globális klubtornát is bejelentett, amely az Interkontinentális Kupa nevet viseli.

Azt már több aktív és visszavonult játékos is szóvá tette, hogy tarthatatlan a jelenlegi formátum, melynek köszönhetően rohamosan megnőtt a sérülések száma is.