A Honvéd csak ikszelt a kiesőjelölttel az NB II-ben

A Budapest Honvéd 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a kieső helyen álló Tiszakécske vendégeként a labdarúgó NB II 21. fordulójában.

Jobban kezdett a Honvéd, hiszen Bobál Gergely a 25. percben már vezetést szerzett a csapatnak, ám a kiesőjelölt Tiszakécske öt perccel később egyenlített. A második félidő gólt nem, viszont kiállítást hozott: Krajcsovics Ábel az 51. percben kiállíttatta magát, így csapatának több mint 40 percet emberhátrányban kellett játszania.   

A kilencedik kispestieket valószínűleg nem vigasztalja, hogy a pontvesztés ellenére is veretlenek Csertői Aurél vezetőedző kinevezése óta, a sorozatuk immár hét kör óta tart, de ezalatt csak kétszer győztek. A 17., azaz kieső helyen álló Tiszakécske viszont sorozatban 11. összecsapásán sem tudott diadalmaskodni az NB II-ben.

EZT OLVASTA MÁR?