Hirdetés

Lezárult a doppingbotrány: négyéves eltiltást kapott Budapest ezüstérmese

Erriyon Knighton ezüstérmet szerzett a 2023-as budapesti világbajnokságon - Fotó: IMAGO
Doppingvétség miatt jogerősen négyéves eltiltást kapott az amerikaiak olimpiai döntőse, a 200 méteres síkfutásban Budapesten világbajnoki ezüstérmes Erriyon Knighton – írja az MTI.
Hirdetés

A 21 éves Erriyon Knighton szervezetében még 2024-ben anabolikus szteroid nyomaira bukkantak. Mivel a négy éves eltiltása várhatóan csak 2028 júliusában jár le, minden bizonnyal a Los Angeles-i olimpiát is kénytelen lesz kihagyni.

Hirdetés

Vb-n Knighton 200 méteren 2022-ben, Eugene-ben harmadik, 2023-ban Budapesten pedig második volt, a tavalyi párizsi olimpián pedig negyedik helyen zárt.

A sprintert a doppingvétségét követően eltiltották, majd felmentették hazájában - így indulhatott Párizsban -, de a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbezése után a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helybenhagyta a korábbi eltiltó ítéletet.

A CAS pénteki döntésének kihirdetésénél hangsúlyozta, hogy Knighton eltiltása a mai naptól újra él, és a négyéves eltiltásba beleszámolták a tavaly április 12. és június 19. között letöltött ideiglenes felfüggesztését.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés