Az ég beborult – kiderült, lesz-e meccs Kispesten

Borúra derű: az időjárás elleni csatát megnyerte a Honvéd, a kispestiek nézők előtt fogadhatják ma délután a Kozármislenyt.

Alakulhatott volna rosszabbul is…

Noha Kispesten hetek óta arra készültek, hogy a Kozármisleny elleni mérkőzésen méltó körülmények között ünneplik meg a Bp. Honvéd 114. születésnapját (csak zárójelben: 1909. augusztus harmadikán alapították a klubot), az utóbbi napok időjárása „gondoskodott” arról, hogy az ehhez kapcsolódó eseményeket el kelljen halasztani. Sőt a Budapestre szombat hajnalban a lesújtó vihar miatt a Bozsik Aréna főépülete és több lelátórész is beázott – még annak a lehetősége is felvetődött, hogy a vasárnap 17.30 órára meccset is el kell halasztani. Kiváltképp úgy, hogy az esőzés szombatról vasárnap virradóra sem maradt el…

A Honvéd szombat délután még arról adott tájékoztatást, hogy a klub munkatársai folyamatosan azon dolgoznak, hogy megfelelő állapotba hozzák a stadiont, hogy a mérkőzést le lehessen játszani – nézők előtt. Nos, nem sokkal vasárnap dél előtt kaptuk a hírt a Honvédtól, hogy a megfeszített munkának volt eredménye, a B- és a C-szektorok nyitva lesznek a Kozármisleny elleni találkozón, míg a lezárt VIP-tribün és Skybox miatt a vendégek a D-lelátón kapnak helyet.

Ezek után nem elhanyagolható információ, hogy a pénztárak 14, a Bozsik Aréna kapui 16 órákor nyitnak, és a büfék is üzemelnek majd – de csak korlátozott kapacitással.

EZT OLVASTA MÁR?