Rasovszky aranyérme, Alexander-Arnold aláírása – az elmúlt 24 óra legfontosabb sporthírei
)
HÍREK
Rasovszky Kristóf arany-, Betlehem Dávid pedig bronzérmet nyert pénteken a férfiak kieséses sprintversenyében a nyíltvízi úszók horvátországi Európa-bajnokságán. Ezt a versenyszámot most először rendezték meg az Eb-k történetében. Rasovszky mellett Fábián Bettina is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Gyulai Miklós elnök és a vele szemben álló elnökségi tagok is maradnak pozíciójukban a Magyar Atlétikai Szövetség pénteki közgyűlése után, amelyen a tagok elfogadták a szakmai és pénzügyi beszámolókat és terveket, ugyanakkor az alapszabálymódosításokat nem – számolt be erről az MTI.
Amire mindenki számított, az pénteken hivatalossá vált. A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Trent-Alexander Arnold csatlakozik a klubhoz.
Péntekre az is hivatalossá vált, hogy Massimiliano Allegri visszatér, és az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan vezetőedzője.
Az Edmonton Oilers 6–3-ra legyőzte vendégként a Dallas Stars együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoportja döntős párharcának ötödik mérkőzésén, ezzel 4–1-re megnyerte a párharcot és az elmúlt évhez hasonlóan megint a Florida Panthersszel játszhat a Stanley Kupáért.