„Mindenkit a szívemben fogok őrizni" – Luis Díaz közösségi oldalán vett búcsút a Liverpooltól

Luis Díaz a Bayern Münchennél folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Bayern München és a Liverpool is bejelentette Luis Díaz átigazolását. A kolumbiai támadó a közösségi médiában búcsúzott a regnáló angol bajnoktól.

Luis Díaz minden sorozatot figyelembe véve 148 mérkőzésen lépett pályára a Mersey-partiak színeiben, ez idő alatt 41 gólt és 23 gólpasszt szerzett. A 28 éves szélső a bajnoki cím mellett egyszer az FA-kupát és angol Szuperkupát is elhódította a Liverpoollal, valamint kétszeres Ligakupa-győztes.

„Három és fél év, amit mindig nagyra fogok becsülni. Álmokkal érkeztem és büszke vagyok mindarra, amit együtt elértünk. Hihetetlen emberekkel, fantasztikus csapattársakkal, edzőkkel és kivételes szurkolókkal találkoztam. A Liverpool valóban egy különleges csapat, mindenkit a szívemben fogok őrizni. Egy korszak lezárult. Jó visszatekinteni, és felismerni, milyen boldogok voltunk. Nemcsak a megszerzett trófeák, hanem az összetartás és a barátság miatt, melyek ezt lehetővé tették, ahogy egy családban annak lennie kell."

Jó távozni azzal az érzéssel, hogy teljesítettem a kötelességemet, legfőképpen pedig az, hogy bajnokként búcsúzhatok. Tökéletes búcsú lett volna, ha nem veszítettük volna el az egyik társunkat ilyen tragikus módon. Ahogyan korábban már említettem, mindenkit a szívemben fogok őrizni, de egyiküket különösen: Diogót. Soha nem fogom elfelejteni. Köszönöm mindent!

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók