Az MU nem bírt holland ellenfelével; a Galata Sallai nélkül is legyőzte a Fradi El-ellenfelét

A Ferencváros ellenfelei is játszottak az Európa-liga-alapszakasz szerdai játéknapján. A Dinamo Kijev a Laziótól szenvedett 3–0-s vereséget, a PAOK a Sallai Rolandot nélkülöző Galatasaraytól kapott ki 3–1-re, míg a Nice 1–1-et játszott a Real Sociedaddal.

Az már kora este eldőlt, hogy a Ferencvárossal majd szintén találkozó AZ Alkmaar – amely Pascal Jansen korábbi csapata – 3–2-re legyőzte az Elfsborgot.

A Fradi-szurkolók saját csapatuk mellett azonban a többi, 21 órakor kezdődő mérkőzésre is figyelhettek. Az El-rivális Dinamo Kijev Boulaye Dia duplájának is köszönhetően sima, 3–0-s vereséget szenvedett a Laziótól Hamburgban, a Volksparkstadionban (az orosz-ukrán háború miatt a kijeviek továbbra is semleges pályán vívják meg papíron hazai összecsapásaikat a nemzetközi kupaporondon. A találkozót mindkét csapat tíz emberrel fejezte be.

Mivel Sallai Roland már azután igazolt a Galatasarayhoz, hogy le kellett adni az El-keretre vonatkozó listát, a magyar válogatott támadó nem szerepelhet ősszel a nemzetközi kupaporondon. Ettől függetlenül a törökök felülmúlták az FTC-vel a jövőben szintén találkozó PAOK-ot. Abdul Rahman Baba öngóljára még volt válasza a görögöknek, ám Yunus Akgün a 76. ismét visszavette a vezetést együttesének. Jegyezzük meg, a nyáron igazolt Victor Osimhent nem véletlen tartják a világ egyik legjobb csatárának, a nigériai a Galata első két góljából alaposan kivette a részét. A 3–1-es végeredményt Mauro Icardi állította be a 95. percben.

A Nice már a 18. percben hátrányba került a Real Sociedaddal szemben, ám még a félidőben egyenlíteni tudott, s a fordulást követően a győzelmet is megszerezhette volna, de Evann Guessand az 55. percben büntetőt rontott.

A mezőnyből a múltja miatt kimagasló Manchester United ugyan a 35. percben, Christian Eriksen révén vezetést szerzett a Twente ellen, de a holland csapat egyáltalán nem törődött bele a helyzetébe, abszolút nem játszott alárendelt szerepet, sőt, a 68. percben ki is egyenlített. Mivel az MU a hátralévő időben sem tudott riválisa felé kerekedni, csak döntetlennel indított az El-ben.

A szerdai játéknap eredményei:

Legfrissebb videók