„Az ilyen mértékű kihívásokhoz érdemes felnőni” – interjú az A-csoportban megragadó hokiválogatott kapusával, Bálizs Bencével

Hogy van? Kipihenten?

Jól vagyok, köszönöm szépen. Nem vagyok kipihenve, mert minden nap csinálok valamit. Költözünk is a családdal az új házunkba.

Költöznek itthon, amellett, hogy még Norvégiában is vannak dolgaik?

Még igen, a hétvégén megyünk is vissza a feleségemmel.

Akkor ezek szép munkás napok így is…

Igazából számoltunk egy ilyen körrel. Gondoltunk rá, hogy benne van a nyárban, hogy ez megtörténhet. Egy költöztető cég fogja hazahozni a cuccunkat. Persze visszafele repülővel is  hozunk haza pár dolgot, de kell a költöztető cég. Azért két év gyerekkel, feleséggel. Az embernek lett egy csomó cucca.

Amúgy kint be is rendezkedtek rendesen?

Kaptunk mindent a csapattól. Mindenféle bútort. Bár északon fura ágyakat használnak. Nagyon rugós. És én kivagyok ettől. Én a kemény ágyat szeretem. Az első szezonban két hét alatt elintézték, hogy kapjunk egy új matracot. Mondtam is nekik, hogy fifti-fiftiben vegyük meg. Ez nekem is érdekem. Azt mondták, hogy nem, kifizetik. Parádés volt.

Ha a hokit nem nézzük, milyen volt Norvégia?

Nagyon jó volt. Mi elég természetszeretőek vagyunk. És Norvégia is, Dánia is hasonló. Szinte a szomszéd utcában van egy mini kirándulóhely. Annyira természetközeli az egész, hogy nagyon szerettük ezt a részét. 

És nagyon zárkózottak a helyiek vagy ez csak sztereotípia?

Relatíve én burokban élek légiósként, tehát jobbára azokat az embereket ismerem, akik a csapat körül vannak. És velük nagyon, nagyon, nagyon jó kapcsolatot sikerült ápolnunk. Nagyon sokat segítettek. Igazán kedves emberek. Nagyon családiasan fogadtak minket. Van egy-két olyan emberi attribútum, amit szívesen magammal vinnék a jövőre nézve. Ahogy hozzáállnak emberekhez. Tanulandó.

Erre mondana egy példát?

Ott semmire nem mondják, hogy nem. Az alap válasz az, hogy: „we fix it” (megoldjuk - a szerk). És akkor a kettő nap és a két hét között valaki valahogyan elintézi, bármit, amit kérsz szinte. De bármit. 

És komolyan gondolják, nem csak úgy mondják, hogy megoldjuk?

Abszolút. Volt nálunk egy közös csoport, Sparta Info Group, amiben benne volt az összes doktor, az összes masszőr, az irodisták, mindenki. Bármi bajod volt, akkor oda kellett írni. És a megfelelő ember meg válaszolt rá. Például a gyereknek az óvoda. Minden hasonló dologgal, jött egy ember, és segített. Vagy valaki összekötött valakivel, hogy ő majd segít. Egy negyven-ötvenezres kisvárost kell elképzelni. Mindenki ismeri a másikat. Két nagy dolog van, a hoki és a foci. És mind a kettő elég népszerű a városban.

Akkor működik a közösség. 

Abszolút. Mondok egy példát. Nekem az nagyon szimpatikus volt például, hogy nincsenek takarítók a jégpályán. Hanem van egy nyugdíjasklub jellegű csoport, idősebb férfiak, akik volt hokisok, vagy valamilyen tagjai voltak a szervezetnek, és nyugdíjas éveikben visszajárnak és segítik a klubot azzal, hogy mondjuk odajönnek reggel fél 8-ra, leülnek kávézni, aztán meg fogják magukat, és tizennyolcan kitakarítják az egész pályát. 

Valószínűleg azért is fejlődik a norvég jégkorong, mert összetartó a közösség.

Mondjuk most nem gondolom, hogy beszélhetünk fejlődésről. A szövetség borzasztóan szegény. A játékosok ingyen játszanak a válogatottban. Volt nekik egy pénzügyi összeomlásuk, abból próbálnak most újraéledni. 

Akkor térjünk is rá kicsit konkrétabban a jégkorongra. Mit gondol, mi az a fejlődés, amit adott önnek a norvég liga? Ezt megfogalmazta egyáltalán magában?

A ligának a minősége is segített biztos. De inkább azt mondanám, az adott a hokimban stabilitást, hogy az elmúlt három évben majdnem kétszáz meccset védtem. De százötvenet biztos. És az ismétlés, ismétlés, ismétlés, ismétlés… És nyilván minél többször ismétlünk valamit, annál jobb az ember benne. Vagy annál magabiztosabb. Inkább ezt mondanám. Ez olyan mint a lépés. Lépés, lépés, lépés. Egy idő után már nem kell rá gondolj, nem kell rá fókuszálnod, mert megy magától. Ez ugyanilyen. Minél több meccs, és ha még jó kvalitású a meccs, akkor persze még dob rajta egy szintet. Meccs, meccs, meccs. Csak csinálod, csinálod. És ebben a korban ez a normális. 

És az, hogy most vált, és az ICEHL-ben fog játszani, egyértelmű szintlépés?

Szakmailag ez előrelépés számomra. Példaként. A norvég liga első két-három helyezettje megállná a helyét az osztrák ligában play-off csapatként. És ennyi.

A Ferencvárosnál mit vázoltak fel önnek? Milyen célokat tűztek ki?

Célokról nem érdemes még beszélgetni, mert nagyon korán van. Van egy elég szűk keret, nyilván vannak már aláíró játékosok, akik nincsenek még bejelentve. De nem ismerjük a keretet. Én azt gondolom, hogy a keretnek a milyensége, és a Ferencváros hokinak a struktúrája december, január környékére tehető, amire azt mondom, hogy na, ilyen ez a csapat, erre képes, hogy talán erre lehet tőlük számítani. És hogy ez és ez és ez a játékos erre képes ebben a ligában. Például kiváncsi vagyok arra hogy akiket igazolunk még embereket, nekik hány meccses ligarutinjuk van. Mert azért az nem mindegy. Szerintem ilyen szempontból nagyon rutintalan csapat leszünk. 

Érzelmileg önnek az jelent majd valamit, hogy egy ligában ellenfélként játszik majd a Fehérvárral?

Persze gondoltam rá, de már túl vagyok azon, hogy rendkívül megérintene. Szerencsére kaptam olyan esélyeket, amikor bizonyíthattam ellenük. Nyilván pikáns lesz, mert van ott egy csomó barátom. Biztos megy is majd a zrikálás, ami nagyon jó az ilyen meccseken. Sőt. És ha ebből kialakul egy derbi, akkor még nagyobb buli lesz az egész. 

Ez lehet egy következő szintlépés az egész magyar jégkorongot nézve? Elmondom mire gondolok. Volt olyan szezon, amikor volt a Fehérvár az osztrák ligában, és emellett két másik magyar klub a szlovák bajnokságban. Mintha akkor nagy lett volna az elvárás, és a remények. És mintha annak nem lett volna olyan látványosan meg az eredménye. Mintha a magyar jégkorong ebből nem sokat profitált volna.

Szerintem annak az időszaknak nincs látszatja. Én nem látom legalábbis. Mondjuk Magosi Bálintnak sokat adott. Az ott meglévő jó teljesítménye segítette abban, hogy Fehérvárra visszamehessen. De hogy a magyar hokinak mennyit adott, nem tudom, megmondom őszintén. Bízom benne, hogy ez többet fog adni. 

Talán most nagyobb rá az esély.

Én is úgy érzem. Kétéves próbalicence van a Ferencvárosnak. Az első évben nézzük meg, hogy mi történik! És utána lehet jobbra vagy balra indulni, hogy ezen és ezen kell változtatni. Hogy miről kell máshogy gondolkodni. Szóval érdekes lesz az első év, de nem szabad semmi elvárást támasztani érte. Mindenki pakolja bele a melót, aztán nézzük meg mire elég! Például el tudom, képzelni, hogy jól megy a brigád, és akkor a következő évre jobban egyben tartják a csapatot. Ha az elsőben jól ment, akkor azért ha két évet együtt játszanak a játékosok, akkor az csak pozitív hatással lehet. 

És ha kicsit még visszatérünk a világbajnokságra, hogy gondol most vissza rá?

Érdekes volt. Nagyjából azok az eredmények születtek, amiknek születniük „kellett”. Jobban örültem volna, ha mi nyerünk a norvégok ellen 1-0-ra vagy 2-1-re hosszabbításban vagy bármi ilyesmi. Az nagyon szép lett volna ennek a vb-nek a végére. De összeségében jó kis világbajnokság volt. Jó meccsek voltak. Most elég sok mindenki feltöltött NHL játékossal, mert mindenki készülget az olimpiára. Nem azt mondom, hogy nagyobb értéke volt ennek a vb-nek, de biztos, hogy tele volt a megszokottnál erősebb játékosokkal.

Én csak ennyit mondok: Dánia.

Szerintem ultrakirályság, hogy otthon ilyen menetelést tudtak csinálni. Ez nagyon vagány. 

Mennyire vagyunk mi messze ettől?

Én úgy látom még mindig, ez arról szól, hogy minél többen, minél magasabb szinten magyar játékosok meg tudják állni a helyüket. Európai szinten kellenek nekünk játékosok, akik első ligákban játszanak, és nem 7-8 perceket, hanem mint a dánok „tizenperceket” tudnak játszani. Az nagy segítség. De még az is látványos lenne, ha mondjuk relatíve alsóbb ligákba mennének, mint mondjuk a lengyel, francia, dán, norvég. Hogyha ezen a szinten elterjednénk magyar játékosok, azért az is nagyon sokat segítene. Persze ha még van néhány kiemelkedő játékos mint Galló Vili, meg Sebők Balázs is, akkor az még többet ad. Horváth Bence is ott fog majd játszani (Finnország - a szerk.), szóval ha odakerül még két-három játékos, akkor az még többet ad a válogatottnak. Ebből kell több. 

Ez menedzselés kérdése is? Számít még, hogy egy név mellett magyar zászló van?

Én azt érzem. Persze ez saját tapasztalat, de az ügynököm is megerősítette nekem, hogy innen Magyarországról, úgy hogy az Erste Ligában játszol egy-két évet, elindulni külföldre, az a lengyel vagy francia liga közepe és alján lévő csapatokat jelentheti. Ez az első. Nagyon ritka, hogy el tudsz menni egy Allsvenskanba (svéd bajnokság), egy DEL2-be (német másodosztály). Ilyen helyeken jobbára már egy-két évnyi felnőtt tapasztalattal keresnek játékosokat. És az Erste Ligát sajnos nem nagyon veszik figyelembe. Ami nyilván rossz. Ezen változtatnunk kell, az biztos.

Érintettük már az idei világbajnokságot. Engedjen meg egy rövid felsorolást: Egyesült Államok, Svájc, Finnország, Németország, Lettország, Ausztria, Nagy-Britannia. (A magyar válogatott csoportellenfelei a jövő évi elitviadalon.) 

Hogy angolosan fogalmazzak: „tasty” (finom, ízletes). Az ilyen mértékű kihívásokhoz érdemes felnőni. Abból lehet fejlődni. Csapat és egyén szinten is. Nyilván mikor az ember a legkisebb kölyök az alomban, akkor neki többet és jobban kell harcolnia, hogy odakerüljön a többiekhez. Egyelőre még itt tartunk. Rajtunk múlik az, hogy mennyire vagyunk erősek.