Csak Előre: Csató Sándor marad a Békéscsaba edzője
)
„Csak” az utolsó előtti fordulóig kellett izgulni. Az NB II 29. játéknapján a Békéscsaba 2–1-re legyőzte a Budafokot, amivel biztossá vált, hogy a 2025–2026-os idénynek is a magyar labdarúgás második vonalában vághat neki. Ezek után nem meglepő, hogy az eddigi vezetőedző irányításával.
„Örömmel jelentjük be, hogy Csató Sándor vezetőedzőként továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre kispadján folytatja munkáját! – szól a lila-fehérek pénteki közleménye. – A szakember 2023. június 12-én vette át első csapatunk irányítását és azóta már 65 tétmérkőzés szerepel neve mellett. Az általa irányított együttes a 2023–2024-es szezonban visszajutott az NB II-be, majd a 2024–2025-ös idényben megőrizte tagságát a másodosztályban, ezzel igazolva szakmai munkájának hatékonyságát és a csapat fejlődését. A klub többségi tulajdonosa részéről továbbra is teljes a bizalom és támogatás, így a közös munka folytatódik. A következő idény előkészítése már javában zajlik: a játékoskeret kialakítása folyamatban van, tárgyalások zajlanak a jelenlegi keret tagjaival, lesznek távozóink és új igazolások is, a klubvezetés tájékoztatása szerint azonban szeretnék a csapat magját egyben tartani. A cél, hogy stabilizáljuk pozíciónkat a másodosztályban és versenyképesebb csapatot tudjunk összeállítani a 2025–2026-os szezonban.”
Hogy a 60. életévét július elsején betöltő Csató Sándor mennyi időre kötelezte el magát, arról nem adott tájékoztatást a klub.
EZT OLVASTA MÁR?