Bognár György: Egy játékvezetővel jobb volt a Fradi

Bognár György nehezen viselte a játékvezető döntéseit, amelyet – szerinte – csapatát sújtották. (Fotó: Juhász Sára)
A Paks vezetőedzője nehezményezte a játékvezető következetlenségét, illetve kiemelte, hogy öt hiányzó játékosát megérezte csapata.

Vezetett az első félidő után, de végül vereséget (2–3) szenvedett a Paks hazai pályán a Ferencvárostól.

„Nem érdemeltünk vereséget, mert egy játékvezetővel jobb volt a Fradi – kezdte Bognár György, a Paks vezetőedzője az M4 Sport kamerája előtt. – A kiállításon lehet vitatkozni, mert igaz, hogy Vécsei Bálint eltalálta az ellenfél lábát, de ütemtelen belépő volt, nem szándékos szabálytalanság, legfeljebb sárga lapot ért. Rengeteg szabálytalanságot nem kaptunk meg a piros lap előtt, a Ferencváros meg mindent. Hiányzó öt játékosunkból négy nagyon jól fejel, ez ki is ütközött, hogy nem voltak a pályán. Szerdán hasonló hangulatú és hőfokú mérkőzésre számítok."

A Paks a következő fordulóban idegenben lép pályára, a Debrecen elleni bajnoki május 18-án, vasárnap 16.45-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.

A bajnokság állása

Ezt olvasta már?