Hirdetés

Harmadik felkészülési mérkőzésén is nyert a magyar válogatott

Újabb győzelem a magyaroktól (Fotó: MKOSZ)
Újabb győzelem a magyaroktól (Fotó: MKOSZ)
A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen kilenc ponttal legyőzte Oroszország csapatát vasárnap a szövetség (MKOSZ) székesfehérvári edzőközpontjában.
Hirdetés

Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese - amely a márciusi világbajnoki selejtezőre hangol - hétfő óta edzőtáborozik az MKOSZ létesítményében, ahol első két mérkőzésén magabiztosan verte a cseheket 68-42-re, illetve 82-56-ra. Csütörtökön a bő keretből válogatott a szakvezető, másnap pedig a fiatalok jutottak szóhoz. A kapitány már a felkészülés elején közölte, hogy a fehérvári találkozókon változatos felállásra lehet számítani, mivel figyelembe veszi a külföldön játszókat – akiket időben vissza kell engedni a klubjukhoz –, továbbá az Euroligában nagyobb terhelést kapó játékosokat is.A harmadik meccsre ismét zárt kapuk mögött került sor, az ellenfél egy igazi „sötét ló” volt, mivel az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség 2022 márciusában kitiltotta az oroszokat a nemzetközi tornákról, így a többi csapathoz képest nehezebb róluk beszerezni az aktuális információkat. Annyi tudvalevő volt, hogy - miközben játékosaik a hazai bajnokságban edződnek - rendszeresen részt vesznek összetartásokon, és időnként vívnak nemzetközi meccseket, főként a környező ázsiai országokban.

A vasárnapi találkozót az ellenfél kezdte jobban, amelyet - noha hivatalos jegyárusítás nem volt - lelkes tábor biztatott, amely családtagokból, stábtagokból és ismerősökből állt. Az oroszok csaknem végig vezettek a nyitónegyedben, ám a folytatásban a hazai gárda egy 10-2-es rohammal fordított, és a második játékrészben sikerült hét ponton tartania riválisát. A nagyszünetig főként a diósgyőri Takács (korábbi nevén Bach) Boglárka és a szekszárdi Dombai Réka remekelt a magyar oldalon, ekkor 32-27 volt az állás.

Fordulás után Kányási Veronika tripláival ismét sikerült nyolc ponttal elhúzni, de az ellenfél a WNBA-ben is szereplő Anasztaszija Koszu révén felzárkózott, és a zárószakasz elején kiegyenlített (48-48). A vezetést azonban nem tudta átvenni, mivel a Görögországban légióskodó Takács-Kiss Virág szórta a kosarakat, és az orosz csapatnak már nem maradt esélye a fordításra. A házigazdák így mindhárom eddigi meccsüket megnyerték a szövetségi edzőközpontban.

Eredmény:
Magyarország-Oroszország 70-61 (17-20, 15-7, 16-18, 22-16)
A legjobb magyar dobók: Takács-Kiss 16, Dúl 10, Dombai 9, Kányási 8