„A foci az életem” – exkluzív interjú a Rapidban meghatározó játékossá váló Bolla Bendegúzzal (1. rész)

Kanyarodjunk vissza az előző nyárra: emlékszik arra, mi volt az első gondolata, amikor értesült a Rapid érdeklődéséről?
Az, hogy nem először keresnek… – indította mosolyogva a Sportalnak adott exkluzív interjúját Bolla Bendegúz. – Merthogy már korábban is szó volt arról, hogy esetleg Bécsbe igazolok. Akkor nem fordult komolyra a történet, tavaly viszont igen. Jártam itt, szembesültem azzal, milyen remek körülmények vannak, beszéltem a sportigazgatóval, a szakmai stáb tagjaival – meggyőző volt, amit láttam és hallottam. A légiósként a Grasshoppersnél és a Servette-nél töltött idények után nagyon jó lehetőség tűnt a Rapid, azért is döntöttem mellette, mert úgy gondoltam, itt egy újabb fontos lépést tehetek meg a karrieremben.

Előrelépést is jelentett a svájci évek után?
Mindenféleképpen! A két bajnokság nagyjából hasonló szinten van, de a Rapid nagy múltú csapat, komoly célokért küzd, ezért is volt vonzó az ajánlata. A mögöttünk hagyott idényben a bajnokságban nem úgy teljesítettünk, ahogy szerettünk volna, de a Konferencialigában eljutottunk a negyeddöntőig – azzal olyan eredményt értünk el, amilyenre régóta vágyott mindenki a klubnál. Most már abban bízom, hogy idén a bajnokságban is tudunk nagyot alkotni.

Az EM Sports júniusi gáláján úgy fogalmazott, az egyik legjobb döntése volt, hogy rábólintott a bécsi zöld-fehérek megkeresésére. Netán a legjobb?
Úgy vélem, bármilyen döntést hoztam eddigi pályafutásom során, annak hatalmas jelentősége volt. A végső szó mindig az enyém, de előtte alaposan átbeszélünk mindent édesapámmal és a menedzsmenttel. Sőt, mivel kiskorom óta közel állok Szoboszlai Dominik apukájához is, az ő véleményére is sokat adok. A korábbi döntéseimre visszatekintve azt mondhatom, egytől egyig segítették a fejlődésemet. Abból, hogy aRapidhoz szerződtem, szintén sokat profitálhatok, úgyhogy számomra nem kérdés: tökéletes döntés volt.

Helyszíni tapasztalat: a csapat körül dolgozók, a társak és a szurkolók körében egyaránt nagy megbecsülésnek örvend. Érzi is a mindennapok során?
Azt érzem, hogy ezt idővel kivívtam magamnak. Szerintem erre a szezonra értem el arra a szintre, hogy meghatározó játékosnak mondhassam magamat. Fontos szerepem van a csapatban, amit az is bizonyít, hogy a pontrúgásokat rám bízzák. A meccseken és a meccsek után is tapasztalom, hogy szeretnek a drukkerek, számtalan üzenetet kapok tőlük. Örülök annak, hogy mára eljutottam idáig, de mondanom sem kell, nem akarok itt megállni, szeretném folytatni ezt az utat. Napról napra, mérkőzésről mérkőzésre bizonyítanom kell, hogy készen állok a következő kihívásra!

Az előző évadban ötvennégy tétmeccsen jutott szóhoz. Felül lehet ezt múlni?
Remélem, hogy igen. Nyilván megterhelő volt ennyiszer pályára lépni, ám egyben felemelő is, hiszen arról árulkodott, hogy a Rapidnál és a válogatottnál is bíznak bennem. Fontos év volt az előző, de még fontosabb az idei, mivel az ősszel világbajnoki selejtezők is várnak ránk. Klubon belül is olyan célokat határoztunk meg, amelyek elérése újfent nagy megterheléssel jár, de állunk elébe! Úgy hiszem, ezt csak élvezni lehet! Kell annál több egy futballistának, mint hogy három-négy naponta meccseket játszhat?! Ez tényleg nagyon jó! Azért is tett nagyon boldoggá, hogy bejutottunk a Konferencialiga alapszakaszába, mert ez újabb hétközi mérkőzéseket jelent. Feltett szándékunk, hogy a legjobb nyolc közé megint bekerüljünk. Tavaly kevesen múlt, hogy ne jussunk be az elődöntőbe, ha tanulunk az elkövetett hibákból, idén talán sikerül. Azért is reménykedhetünk ebben, mert a keretünk erősödött, olyan játékosok érkeztek hozzánk, akikkel egyértelműen jobbak lettünk – szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy egy szinttel feljebb lépjünk.

A Kl főtáblájára a Győr kiejtésével kerültek fel. Nehéz volt magyar csapat ellen játszani?
Érdekes volt, inkább úgy mondanám. Szerintem remek párharcot vívtunk az ETO-val. Sajnáltam, hogy az első találkozón kettő egyes vereséget szenvedtünk, de a lefújást követően is hittem abban, hogy fordítunk. Töretlenül bíztam a csapatunkban, mert tudom, milyen minőséget képviselünk, hála az égnek, ez a visszavágón ki is jött. A Győrt ugyanakkor megilleti a dicséret, mert alaposan megnehezítette a dolgunkat. Hosszú évek után mérethetett meg a nemzetközi porondon, látszik, hogy van elképzelés, hogy jó az irány, amit a klubnál követnek. Ezúton is sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!

Megsúgták, ha valaki extrán ügyel a prevencióra és a regenerációra, az ön. Igaz, hogy még akkor is bejön az edzőközpontba, amikor nem kellene?
Nekem a foci az életem! Ha megsérülnék, ha ne adj’ isten, hosszú távra kidőlnék, nagyon nehezen viselném. Az a minimum, az az alap, hogy figyelek magamra. Ami tőlem telik, megteszem annak érdekében, hogy rendben legyek, nem titok, még külön regenerációs kezelésekre is eljárok, ha úgy érzem, szükségem van rá. Amikor van időm, ide is bejövök, és dolgozom azon, hogy még jobb legyek. Nem hinném, hogy ez nagy szó lenne, a sport erről szól. Ha valaki profi, arra szánja szinte minden idejét, hogy a lehető legjobb állapotban legyen és a lehető legjobb teljesítményt hozza ki magából. Ezt másképp nem is lehet csinálni. Ha ezen a szinten akarok továbbra is futballozni, ha heti két mérkőzésen szeretném a legjobbamat nyújtani, ha alapember akarok maradni a Rapidban, és közben a válogatottban is szeretnék folyamatosan lehetőséget kapni, ez elengedhetetlen.

Milyen a bécsi élet, megszokta, megszerette?
A szívemhez nőtt a város, szeretek itt élni. Azon vagyok, hogy a német nyelvvel is jobban megbarátkozzam, most jobban belehúztam, mint tavaly, tanulok, amikor csak tehetem.

Tegyük fel, a mérkőzést közvetítő osztrák televíziós társaság megválasztja a mezőny legjobbjának. Az ilyenkor elmaradhatatlan interjú már menne németül?
Ott sajnos még nem tartok, egyelőre az angolt használom, de az egyik célom erre az évre az, hogy idővel németül nyilatkozhassak.

Ahogy hallottam, az edzésen az angol a közös nyelv.
Lehet, hogy előbb-utóbb a francia lesz, mert annyi francia játékosunk lett mostanra… A viccet félretéve, az angolt használja jóformán mindenki. Kommunikációs probléma azért sincs, mert egységes az öltöző, no meg azért sincs, mert a vezetők beszereztek fordítókészülékeket, amelyeket a különböző megbeszéléseken lehet használni, így aki esetleg bajban van az angollal, ugyanúgy megért mindent. Meglehet, ez apróságnak tűnik, de jelzésértékű, hogy a klub külön figyelmet fordít erre is.

Vagyis minden adva van a sikeres szerepléshez?
Igen!

A bajnokságban mi számítana annak? Azok után, hogy az előző idényt az ötödik helyen zárták, reális elvárás lehet, hogy a dobogóra odaérjenek?
Ez majdhogynem kötelező! Azzal nem mondok semmi rosszat, hogy a tavalyi bajnoki szereplésünk gyengére sikeredett, a végső helyezésünk egyáltalán nem felelt meg annak, amit előzetesen kitűztünk magunk elé. Fájó volt, hogy csak ötödikek lettünk, de az vigaszt jelentett, hogy a Konferencialigában tudtunk javítani. Szóval, idén ismét nekiveselkedünk, mindenáron szeretnénk a dobogón végezni. Ezzel a kerettel össze is jöhet, ráadásul úgy hallottam, hogy mivel három fronton kell helytállnunk, egy-két játékos még érkezhet hozzánk az átigazolási időszak utolsó napjaiban. Szerintem minden okunk megvan arra, hogy merjünk nagyot álmodni. A klub és a minden meccsen elképesztő hangulatot teremtő szurkolótábor is megérdemelné, hogy maradandót alkossunk – ha egy trófeát begyűjtenénk, azzal mindenki nagyon boldog lenne.

Mielőtt lezárnánk az első fejezetet, még egyet áruljon el: van valami különleges oka annak, hogy klubszinten kizárólag hetvenhetes mezben játszott idáig?
Meg kell, hogy lepjem: nincs. Amikor az első felnőtt csapatomhoz, a Vidihez kerültem, szerettem volna a hetesben játszani, csakhogy foglalt volt, így azt a dresszt választottam, amelyen két hetes virított. Azóta igyekszem ezt a számot „megőrizni”, bármerre vezetett az utam, eddig sikerült. Könnyíti a helyzetemet, hogy ritkán választják, nem egy hétköznapinak mondható mezszám. Időközben már félig-meddig babonává vált, örülök, hogy a Rapidban is viselhetem, hiszek abban, hogy valami szépet megélek benne…

(Folytatás következik – a következő részben már a válogatottról esik szó elsősorban, így arról is, jelent-e nyomást a világbajnoki selejtezősorozatnak szombaton nekivágó csapatnak, hogy Magyarország 40éve nem jutott ki a vébére. Bolla Bendegúz mesél a címeres mezben megélt eddigi legszebb élményeiről is, illetve arról, hogy valóban kő-papír-ollóval döntenek-e majd arról, ki legyen a jobbhátvéd…)