Hirdetés

Bondár Anna kiesett egyesben a kolozsvári tenisztornán

Bondár Anna egyesben a nyolcaddöntőben búcsúzott a 259 ezer dollár (95 millió forint) összdíjazású kolozsvári keménypályás tenisztornán.
Hirdetés

A világranglistán legjobb helyen (116.) jegyzett magyar játékosra a román Elena Gabriela Ruse (188.) várt a 16 között.

Hirdetés

Az első szettben Bondár kétszer is elvette ellenfele adogatójátékát, de a brékelőnyét végül nem tudta megtartani, a rövidítésben pedig ellenfele összpontosított jobban. A második játszmában Ruse 4:2-re elhúzott és a harmadik bréklabdáját kihasználva végül a hetedik játékot is megnyerte, majd kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 51 percig tartott.

Bondár a mérkőzés után bő egy órával párosban is pályára lépett a belga Kimberley Zimmermann oldalán, de itt is vereséget szenvedett: kettősük két játszmában alulmaradt egy francia, ukrán duóval szemben, így nem jutott be az elődöntőbe.

Kolozsvári tenisztorna
Egyes, nyolcaddöntő
Elena Gabriela Ruse (román)-Bondár Anna 7:6 (7-4), 6:2
Páros, negyeddöntő
Leolia Jeanjean, Valerija Sztahova (francia, ukrán)-Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga, 2.) 7:6 (7–1), 7:5

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés