A távozás küszöbén állt, mégis hosszabbított a Cityvel
,fit(700:467))
Pep Guardiola már a legutóbbi mérkőzés előtti sajtótájékoztatón megerősítette, de most már hivatalos: Savinho hat évvel, azaz a korábbi szerződéséhez képest további két évvel, 2031 júniusáig meghosszabbította szerződését a Manchester Cityvel.
A bejelentést pénteken tették közzé a City a közösségi médiában, ahol Hugo Viana sportigazgatót mutatták a brazil játékos mellett. Savinhót a nyári átigazolási időszakban a Tottenhammel is szóba hozták, de az átigazolás végül nem valósult meg, és a játékos Manchesterben maradt.
Nagyon boldog vagyok, és a családom is, elégedettnek érzem magam. Gyerekkori álmom volt, hogy a Manchester Cityben játsszak, és ezt sikerült elérnem. Nagyon büszke vagyok, és remélem, hogy itt, a Manchester Cityben folytathatom, és nagyon boldog leszek. Ez a világ legjobb klubja, a struktúra is, az edző, a játékosok
– mondta a klubnak adott nyilatkozatában.
„Szerintem sokat fejlődtem. Ebben az első szezonban, a technikai stábbal és Peppel dolgozva, nagyon örülök, hogy fejlődhettem vele. Úgy gondolom, taktikailag sokat javultam. Technikailag is, jobban értem a játékot, megtanultam jobban értelmezni, tudom, mit követel meg bizonyos pillanatokban. Természetesen még nagyon fiatal vagyok, és sokat kell még fejlődnöm” – tette hozzá.