Bondár a negyeddöntőben búcsúzott Jászvásáron

A nyolcadik helyen kiemelt Bondár Anna számára a negyeddöntő jelentette a végállomást a romániai Jászvásáron (Iasi) zajló, 267 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

Bondár az első két meccsén szettet sem veszített belga és spanyol ellenfelével szemben, mostani ellenfele, Olga Danilovics viszont a negyedik helyen kiemelt Anna Blinkovát három játszmában búcsúztatta, Anca Todoni legyőzése viszont nem jelentett számára akadályt.

Nyolc nappal ezelőtt Bondár Budapesten legyőzte Danilovicsot, most viszont 4:2 után hiába dolgozta le a brékhátrányát az első szettben, 6:5-nél nem tudta kiszerválni a szettben maradást.

A második felvonásban Bondár az első két adogatását elrontotta, de közben fogadóként is nyert egy játékot. A szerb viszont több esélyt nem adott neki, sőt, 5:2-nél újra lebrékelte az elsőszámú magyar teniszezőt, így ő készülhet az első kiemelt Mirra Andrejeva elleni elődöntőre.

TENISZ, WTA-TORNA, JÁSZVÁSÁR, NEGYEDDÖNTŐ
Danilovics (szerb)–Bondár (magyar, 8.) 7:5, 6:2