Bondár egyesben nem jutott döntőbe Lausanne-ban

Bondár Anna esőszünetekkel tarkított találkozón kikapott az elődöntőben a második helyen kiemelt olasz Elisabetta Cocciarettótól a 260 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású lausanne-i salakpályás női tenisztornán szombaton – írta az MTI.

A világranglista 155. helyén álló Bondár és a 42.-ként rangsorolt rivális az első szettben kétszer-kétszer veszítette el adogatójátékát, a rövidítésben pedig 3–3 után Bondár sokkal jobb volt. A lendület megmaradt, egy brékkel a magyar játékos 3:0-ra ellépett, de Cocciaretto egyenlített, és a szett hajrájában brékelőnybe került, ám megint következhetett a rövidítés. Ebben Bondárnak adogatóként egy meccslabdája is volt, ám nem élt vele. 

Jöhetett a harmadik felvonás, ennek első játékában Hajdúszoboszló SE sportolója elvette olasz ellenfele adogatását, amikor eső miatt beszüntették a játékot. Az órákig tartó kényszerszünet az olasznak kedvezett, aki 5:3-ra elhúzott, ám a magyar teniszező innen visszakapaszkodott és egyenlített. 

Cocciaretto hozta az adogatását, Bondár viszont nem, így 7:5-re a szett, és a bő háromórás mérkőzés is az olaszé lett. Bondár – a francia Diane Parry oldalán – a páros elődöntőjében is érdekelt. 

Eredmény, elődöntő: egyes: 
Elisabetta Cocciaretto (olasz, 2.)–Bondár Anna 6:7 (3–7), 7:6 (8–6), 7:5