Hirdetés

Portugál támadóval egyezett meg a Borussia Dortmund

Fábio Silva a Real Madrid ellen is betalált (Kép: Getty)
Az átigazolási hírekben rendre megbízható német újságíró, a Sky Germanynél dolgozó Florian Plettenberg csütörtökön számolt be arról, hogy a Borussia Dortmund előrehaladott tárgyalásokat folytat Fabio Silva megszerzéséről.
Hirdetés

Claudio Echeverri szerződtetéséről lecsúsztak a sárga-feketék, de Florian Plettenberg szerint ez nem szegte kedvüket, s szóban már meg is egyeztek a Wolverhampton Wanderers portugál támadójával.

A Sky újságírója úgy tudja, hogy Fábio Silva egy 2030-ig szóló szerződésre mondott igent a Borussia Dortmundnak, amely jelenleg is tárgyal a játékos csapatával. Korábban a németek már elküldtek egy 20 millió eurós átigazolási ajánlatot, ám azt hamar visszadobták a „farkasok”.

Hirdetés

Silva a Porto és a Benfica akadémiáján nevelkedett, majd 2020-ban a Wolves szerződtette 40 millió euróért, viszont a portugál csatárnak nem feküdt a Premier League. A „farkasok” később Belgiumba, Hollandiába és Skóciába is kölcsön adták, a mögöttünk hagyott idényben pedig Las Palmas foglalkoztatta. Legutóbbi állomáshelyén karrierje egyik legjobbját nyújtotta, 24 La Liga-mérkőzésen 10 gólt és három asszisztot jegyzett.

Hirdetés
Hirdetés