A Manchester United már most az átigazolási időszak utolsó napját várhatja

Hicham Boudaoui szeptember elsején lehet csak a United játékosa (Fotó: Getty Images)
A Manchester United a Nice középpályását, Hicham Boudaouit szeretné leigazolni, de erre csak a nyári átigazolási időszak utolsó napján lesz lehetősége…

A Manchester United játékosmegfigyelői múlt héten a Svédország–Algéria barátságos mérkőzést tekintették meg, hogy közelebbről is szemügyre vegyék a Nice középpályását, Hicham Boudaouit. A 25 éves védekező középpályás lenyűgözte őket azzal, hogy szinte minden párharcot megnyert, és higgadtan viselkedett nyomás alatt, emellett széles passzválasztékkal is rendelkezik – derült ki az elemzésekből.

A The Sun értesülései szerint Rúben Amorim, a United edzője fizikailag erősebb játékosokat szeretne a csapatában látni, és Boudaoui mindenképpen megfelel ennek az elvárásnak.

Annak ellenére, hogy a Nice is Sir Jim Ratcliffe tulajdonában van, a Manchester United a tavaly nyári átigazolási időszakban nem igazolhatott játékost a klubtól, mivel mindkét csapat az Európa-ligában szerepelt. A milliárdos vállalta az Európai Labdarúgó Szövetség felé, hogy 2025 szeptemberéig nem bonyolít le transzfert a United és a Nice között, hogy ne sértse meg a több klub tulajdonlására vonatkozó szabályokat. Ez azt jelenti, hogy ha a „vörös ördögök" mégis leigazolnák a játékost, azt csak a nyári átigazolási időszak utolsó napján, szeptember 1-jén tehetik meg...

Az angol lap szerint a Nice hozávetőleg 20 millió fontra becsüli a játékos értékét.

EZT OLVASTA MÁR?

Legfrissebb videók