A kis sziget nagy kalandja – Curacao útja a labdarúgó világbajnokságra

Az alig több mint 150 ezer lakost számláló karibi sziget – amely 2010-ben a Holland Antillák felbomlásával, Arubával és Sint Maartennel egyetemben a Holland Királyság egyenjogú országa lett – nemzeti csapatára csak az utóbbi hetekben figyelt fel a közvélemény, pedig a nagy menetelésnek volt előzménye. Még ha nem is olyan látványos...

Curacao válogatottjának jelenkori története – 1924-től 1954-ig már létezett független nemzeti csapatuk – 2011 augusztusában kezdődött. Ekkor immáron független FIFA-tagállamként, a Holland Antillák jogutódjaként léptek pályára a Dominikai Köztársaság ellen, s szenvedtek 1–0-s vereséget.

A hazai meccseiken kék mezt viselő szigetországiak aztán 2015 végéig harmincegy találkozón csupán hat győzelmet arattak. Mindezt 2016-ban és 2017-ben viszont már nyolc újabb siker követte, s megnyerték a Karibi-kupát is, mely során 2–1-re verték Martinique, majd ugyanilyen arányban Jamaica válogatottját.

2018-ban öt találkozót tudtak le, s egyszer sem kaptak ki – ekkor érték el máig legnagyobb arányú sikerüket is Grenada ellen (8–0) –, majd a következő esztendőkben is kiscsapathoz mérten teljesen vállalható teljesítményt nyújtottak. 2023-ban viszont jött a mélyrepülés: tíz meccs, egy győzelem, három döntetlen, hat vereség. Változásra volt szükség...

Korábban Patrick Kluivert és Guus Hiddink is ült már a curacaói kispadon, de 2024-re fordulva a helyi szövetség egy másik tapasztalt és elismert holland szakembert, az UEFA-kupa-győztes, továbbá holland, skót és orosz bajnok – jelenleg 78 esztendős – Dick Advocaatot nevezte ki a csapat élére. Ez pedig tökéletes döntésnek bizonyult.

Az új vezetőedzővel Curacao azonnal hozta a jó eredményeket, még ha nem is a legveretesebb ellenfelekkel szemben. A vb-selejtezősorozat kezdetén megverték Arubát majd Barbadost, a CONCACAF Nemzetek Ligájában pedig csak egy mérkőzést vesztettek el, s megnyerték a B-csoportot, megelőzve Santa Luciát, Grenadát és Saint Martint. (Utóbbi francia tengerentúli terület, és nem összekeverendő Sint Maartennel.) Így hangolódtak rá 2025-re, amely már nehezebb feladatokat tartogatott számukra.

Észak-, és Közép-Amerika válogatottjainak jól jött, hogy a világbajnokság 32-ről 48 résztvevősre bővítésével négy helyett egyszerre hat csapat juthatott ki egyenes ágon a CONCACAF-zónából. Kanada, Egyesült Államok és Mexikó társrendezőként automatikusan kvalifikálta magát, a maradék három helyért viszont folytatódhatott a harc a többiek között.

Curacao kiütéssel győzött Saint Lucia és a későbbi kijutó Haiti ellen – harmadikként pedig Panama lesz ott a tornán –, így bejutott a selejtezősorozat utolsó körének B-jelű kvartettjébe.

Az Advocaat-csapatra itt már magasabban jegyzett ellenfelek vártak, de a nyáron nem túl jól sikerült Arany-kupás szereplés után összekapták magukat. A Trinidad és Tobago elleni gól nélküli döntetlen, majd a Bermuda elleni 3–2-es siker után a curacaói keretnél körülbelül kétszer értékesebb Jamaica ellen idegenben 2–0-s győzelmet arattak. Innentől pedig már ők voltak az első hely első számú várományosai.

Az utolsó három körben az volt a feladatuk, hogy legalább annyi pontot gyűjtsenek, mint a rivális Jamaica. Trinidad és Tobago ugyan ismét megizzasztotta őket (1–1), de Bermuda másodjára már megszorongatni sem tudta a vendégeket (7–0). Eközben a jamaicai alakulat ugyancsak négy pontot szerzett, tehát jöhetett a mindent eldöntő mérkőzés a csoportelsőségért.

A magyar idő szerint november 19-én, szerdán hajnalban lejátszott rangadón 0–0-s, de cseppet sem izgalommentes döntetlen született, így Curacao megőrizte egypontos előnyét a tabella élén, és története során először kiharcolta helyét a világbajnokságon.

Dick Advocaat nem szakított a curacaói válogatott holland hagyományaival, éppen ellenkezőleg. Labdarúgói többsége Hollandiában született, beleértve az utolsó selejtezőn pályára lépő kezdő tizenegyet is. Legértékesebb játékosuk (5 millió eurós piaci értékkel), a Sheffield United színeiben futballozó Tahith Chong kivételt képez, ő ugyanis a főváros, Willemstad szülöttje.

A Manchester United korábbi szélsőjét a Transfermarkt vonatkozó listáján a Middlesborough légiósa, Sontje Hansen (4 millió) és a PSV Eindhoven belső védője, Armando Obispo (3 millió) követi házon belül. Ők ketten egyaránt Hollandiában születtek, s idén mutatkoztak be curacaói színekben.

A két gólfelelősük viszont már régi motoros: a 2025-ben együtt összesen 29 gólig jutó testvérpár, a csapatkapitány Leandro és öccse, Juninho Bacuna már évek óta képviseli a szigetországot. Előbbi 2016-ban, utóbbi 2019-ben debütált, Leandro egyébként 66 meccsével a legtapasztaltabb tagja a nemzeti csapatnak.

Mindezek csak a nyers számok voltak, ugyanakkor azt, hogy milyen karakterű a curacaói gárda, a lentebbi két videó mutatja meg a legjobban. Az elsőben az látható, ahogyan a játékosok az öltözőben énekelve, vidáman, lazán készülnek egy selejtezőre. A másikon pedig egy nagy kört alkotva, összekapaszkodva, együtt adnak hálát az égieknek.

– nyilatkozta a Jamaica elleni sorsdöntő döntetlen után Kenji Gorré, a csapat szélsője, majd hozzátette:

Bármilyen sorsolás is vár rájuk, egy dolog biztos, Curacaónak igazi örömjáték lesz a jövő évi világbajnokság. Alighanem már el is kezdték számolni a napokat. Labdarúgók, csapattagok és a sziget lakói egyaránt.