Hirdetés

Szoboszlai korábbi csapattársa nem elégedett

Nunez állítólag már januárban váltana - Fotó: IMAGO
Úgy tűnik, a jövedelmező szerződés sem volt elég ahhoz, hogy Darwin Nunez Szaúd-Arábiában maradjon. Az uruguayi csatárnak máris több kérője akadt.
Hirdetés

A GeGlobo értesülései szerint a szaúdi Al Hilal 26 éves uruguayi támadója, Darwin Núñez komolyan fontolgatja, hogy a lehető leghamarabb elhagyja a közel-keleti országot. A hírek szerint Núñez elégedetlen a bajnokság színvonalával, és úgy érzi, ilyen körülmények között nehéz lesz tovább fejlődnie. Fontos szempont az is, hogy a játékos helye az uruguayi válogatott világbajnoki keretében korántsem garantált.

Hirdetés

Úgy tudni, az argentin River Plate már hivatalos ajánlatot is tett a csatárért, azonban maga Núñez inkább Európába térne vissza. A támadó idén augusztusban igazolt az Al Hilalhoz, ahol 11 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 5 gólt szerzett és 2 gólpasszt adott.

Jelenlegi szerződése 2028-ig köti a szaúdi klubhoz, piaci értékét a Transfermarkt 45 millió euróra becsüli.