Dédnagymami juttatta csúcsra Dél-Afrika csillagát – videóval
)
)
Mire eljutottunk a 2000-es évekig, addigra a 100 méter kivételével minden férfi síkfutószámban avattak afrikai világbajnokot. Illetve mégsem: 400-on sem volt még aranyérmese a fekete kontinensnek. S nem mondhatni azt, hogy ehhez a 2013-as világbajnokságon közel lettek volna, legjobbjuk, a dél-afrikai Wayde van Niekerk úgy lett 26., hogy 46.37-es idejével már az előfutamokból sem tudott továbbkerülni.
Pedig az ifjú futó akkor épp túl volt egy edzőváltáson, megkezdte a közös munkát Annie Bothával. Róla két dolgot érdemes tudni: főállásban régóta eredményesen dolgozó, kőkemény edző, civilben pedig egy cuki nénike, ötszörös dédnagymama.
„Wayde már 21 volt, amikor felkeresett, hogy szeretné, ha én lennék az edzője. Sokat gondolkodtam, mire döntöttem, ugyanis ő akkoriban egy folyamatosan sérülésekkel küszködő 100-as sprinter volt. Először a szüleivel tanácskoztam, s utána azt mondtam: vállalom, de csak ha átáll az ő izomzatának megfelelőbb 400 méterre” – emlékszik vissza a kezdetekre a még ma, 80 fölött is aktív asszony.
Kettejük együttműködése nagyon hamar és nagyon látványos eredményeket hozott: van Niekerk 2015-ben világbajnok lett (lásd a videót!), a következő évben a nem túl kedvező legkülső pályán Michael Johnson megdönthetetlennek hitt világcsúcsát (43.18) megdöntve (43.03) lett olimpiai bajnok, majd még egy évvel később megvédte világbajnoki címét.
Aki azt hiszi, Annie anyó ezektől a sikerektől elalélt, az súlyosan téved.
„A vb-döntő után nagyon mérges voltam rá. Tudja jól, hogy a célba érés után nem szabad azonnal lefeküdni, ő mégis így tett. Természetes következményként összeomlott a vérkeringése, és kórházba vitték – bár szerintem ez csupán a rendezők túlbuzgósága miatt volt szükséges.”
)
„Az olimpiai aranya után meg nem dühös voltam, hanem végtelenül elkeseredett. Ahelyett, hogy együtt tudtunk volna ünnepelni, órákig a színét sem láttam. Fotózkodás, doppingkontroll, sajtótájékoztató... minden fontosabb volt, mint én. Este az ágyamban ülve sírva imádkoztam, s azt kérdeztem az Úrtól, miért engedte, hogy életem legszebb pillanatát elrabolják tőlem” – nyilatkozta a szuperdédi az első két sikerről, s azt is elárulta, mikor jött rá, hogy mitől olyan eltökélt a tanítványa.
)
„Ellátogattunk annak a kórháznak a koraszülött-osztályára, ahol ő anno 29 hétre világra jött. Amikor láttam, hogy ezeknek az apró emberkéknek minden szívdobbanásért, minden levegővételért milyen keményen meg kell harcolniuk, rájöttem, Wayde miért olyan nagy küzdő…”
Van Niekerk pályafutása a második világbajnoki győzelme évében banális módon tört ketté: egy jótékonysági rögbimérkőzésen (ki az az idióta, aki erre rávette Dél-Afrika legfénylőbb csillagát?) eltörte a lábát.
Wayde azóta próbál visszatalálni régi formájához, de egyelőre hiába, még 2021-ben, az olimpián is csak elődöntőig jutott.
„Pályafutásom nagy részét Annie Botha irányítása alatt töltöttem a bloemfonteini bázisomon, és nem tudom kifejezni a hálámat mindazért, amit értem tett” – mondta Van Niekerk, aki ennek ellenére az olimpia évében váltott, azóta Lance Brauman irányításával dolgozik az Egyesült Államokban, s reméli, egyszer még, talán épp Budapesten, újra felállhat a dobogó legtetejáre.
)
)
)
)
)
)
)
)
)