Varga Barnabás gólt fejelt, majd a kapuba is beállt: a Fradi nem bírt az Újpesttel
245.
Ez volt a vasárnapi „nyerőszám” a magyar labdarúgásban, hiszen a Fizz Liga tizedik fordulójában derbit rendeztek a Szusza Ferenc Stadionban. Mindkét együttes egy döntetlennel hangolt a csörtére, a zöld-fehérek a Paks ellen ikszeltek, míg a házigazda a Puskás Akadémiával nem bírt az októberi válogatott szünet előtt.
Robbie Keane Gróf Dávidot állította a kapuba
Nem volt meglepetés, Dibusz Dénes még a Paks ellen szenvedett el egy kisebb sérülést, s bár cserét nem kért, később le kellett mondania a magyar válogatott legutóbbi két mérkőzését. Így Gróf Dávid került a Ferencváros kezdőcsapatába, aki karrierje során már 11 alkalommal védett az Újpest ellen, viszont győztes csapatban mindössze kétszer.
A szurkolókra nem lehetett panasz, a lila-fehérek kitettek magukért, s látványos koreográfiával készültek a 245. bajnoki derbire.
Ki más, ha nem Varga Barnabás?!
Damir Krznar együttese erőt meríthetett a szurkolók támogatásából, hiszen a házigazdák veszélyesebben kezdték a találkozót, azonban Iuri Medeiros kihagyta a helyzetét a nyolcadik percben. A nehéz kezdést követően aztán a Fradi erőre kapott, és gyakorlatilag az első kapura veszélyes akciójából megszerezte a vezetést. A 22. percben Nagy Barnabás beadására Varga Barnabás érkezett kiválóan, és hat méterről fejelt a kapu bal oldalába (0–1).
Percekkel később jöhetett volna a válasz, ismét Medeiros tesztelte Grófot, aki rossz helyre ütötte a labdát, az arra rástartoló Aljosa Matkónak pedig az útját állták a vendégvédők, aztán kiderült, hogy ezt szabályosan tették. Ezzel persze még nem ért véget az újpesti nyomás, az világosan látszódott, hogy a hazaiak próbálkoztak többször, mégsem tudták ezt kamatoztatni.
Kényszerű cserével indult a második félidő
Krznar kényszerűnek tűnő változtatást eszközölt az 53. percben, miután Arijan Ademi jelezte, hogy nem tudja folytatni. A helyére a 21 éves Geiger Bálint állt be, így a lila-fehéreknél Horváth Krisztofer mellett egy újabb magyar volt a pályán.
Nem biztos, hogy Geiger beállása hozta meg az újpesti lendületet, viszont a 63. percben kiegyenlített a házigazda. Horváth kényszerítőzött a pálya bal oldalán, majd Aljosa Matko elé tekert, aki nem hibázta el az adódó lehetőséget. A szlovén támadó gólja után ismét jött egy hazai lehetőség, ezt követően Naby Keita elől mentett Riccardo Piscitelli.
Keane nem aprózta el, rögtön kettőt változtatott a csapatán, így Mohammed Abu Fani és Lenny Joseph is pályára lépett. A későbbiekben Alekszandar Pesics is lehetőséget kapott, majd Nagy Barnabást Gruber Zsombor váltotta.
A hajrára ráfordulva kezdtek előjönni az indulatok, az addig csupán egy sárgát kiosztó Bogár Gergő négy lapot is felmutatott a 88. percben. A hosszabbítás során a piros is előkerült, az egyik labdaszedőt fellökő Gróf Dávid hagyta el idő előtt a pályát, de a helyére beálló Varga Barnabást már nem tesztelték, így maradt az 1–1-es döntetlen a 245. bajnoki derbin.