Hirdetés

Diego Simeone az eltiltásáról: Nyugodtan fogadom, ahogy eddig is tettem

Simeone nem lehet ott eltiltás miatt a kispadon a Frankfurt ellen - Fotó: IMAGO
Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője kijelentette, hogy már el is felejtette a Real Madrid elleni hétvégi 5–2-es győzelmet, és már a keddi (21 óra) Eintracht elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre koncentrál.
Hirdetés

„Megnyertük azt a meccset, amit meg kellett nyernünk, hétfő délután pedig edzünk, hogy egy kicsit többet pihenjünk és erősek legyünk” – mondta Simeone újságíróknak hétfőn.

Hirdetés

„Senki sem emlékszik arra, ami tegnap történt az életben; ami számít, az a jelen. Szemben kell néznünk az előttünk állóval, hinnünk kell és bíznunk abban, amit csinálunk” – tette hozzá a szakember.

Az Atlético 3–2-re kikapott a Liverpooltól az 1. fordulóban, de még soha nem kezdett Bajnokok Ligája-idényt két egymást követő vereséggel. Emellett az utolsó tíz hazai mérkőzéséből kilencet megnyert az elitsorozatban.

„Nagyon nehéz két meccsről beszélni. Egy út áll előttünk, amely, akárcsak az élet, tele van kihívásokkal. Ami előttünk áll, az hatalmas, és sok helyzettel kell majd szembenéznünk. Olyan, mint az élet, vannak hullámvölgyek” – tette hozzá a szakember.

Simeone azonban nem lesz ott a kispadon az Eintracht elleni mérkőzésen, mivel kiállították a Liverpool ellen.

Hirdetés

„Nyugodtan fogadom, ahogy eddig is tettem” – folytatta a tapasztalt edző.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés