Bárki bármit mond, okos fiatalember ez a Dzsudzsák Balázs!
A válogatottsági rekorder vasárnap este posztolt a közösségi oldalán egy sztorit, amelyben előre jelezte, hogy egy nappal később – egészen pontosan 18.45-kor – a TV2 Tények Plusz című műsorában nagy bejelentést tesz majd. Persze azonnal elindult a találgatás, hogy a Scooter-frizurás futballista mivel is áll majd a nagyvilág elé.
Sokak első gondolata az volt, hogy Dzsudzsák visszavonul, ám erre azért kevés volt az esély, hiszen a ballábas játékos sokadvirágzását éli éppen a DVSC-ben, amellyel ugye harmadik helyen végzett, így indulhat az Európa Konferencia Ligában. Akadt, aki arról volt meggyőződve, hogy Dzsudzsák, hosszabbít a piros-fehérekkel, ám azt vélhetően nem a kereskedelmi csatornán jelentette volna be, hanem talán a klub internetes oldalán.
Erős tipp volt még az is, hogy Balázs helyettes államtitkár lesz a Külgazdasági- és Külügyminisztériumban, hiszen korábban több alkalommal is együtt mutatkozott Szijjártó Péter tárcavezetővel, de azért erre sem fizetett volna sokat egyetlen fogadási oldal sem.
Szóval a lényeg az, hogy egy ország futballszerető tömege ült le hétfőn este, hogy megnézze a Tények Plusz című adást, amelyben nem Dzsudzsák volt a vezető hír. Így aztán a beharangozott 18.45-ös időponttól kezdve figyelve a műsort az ember gyereke sokat megtudott arról, hogy Vastag Csabának miként zajlott az esküvője, majd az is kiderült, hogy a hajáról és a hangjáról ismert Opitz Barbi apja egy trágár alak, ám igazából csak a lányát védi egy illetőtől, aki meglátása szerint nem a lányához való (vagy valami ilyesmi, ezen a ponton nem annyira figyeltem, mert inkább megetettem a kutyát).
No, de eljött a pillanat, amikor azt mondta a műsorvezető, hogy na most aztán Dzsudzsák Balázs irgalmatlan módon bejelent! Csak persze előbb jött a reklám, majd a szünet után a másik… Elkezdődött a Dzsudzsákról szóló összeállítás, amelyet úgy vezetett fel a labdarúgás világában nyilván jártas műsorvezető (nem az…), hogy „világsztárnak” nevezte a ballábas kiválóságot. Ezt a jelzőt nem minősítem, hiszen mindenki érzi, hogy ez nem annyira volt a helyén.
No, de aztán Dzsudzsák Balázs jól bejelentette a… A semmit.
Elmondta, hogy valamiféle nagyon modern italt fogyasztott, amitől nemhogy pillanatok alatt rendbejött a törött keze, hanem még a csontja is erősebb lett. Sőt még fittebb is tőle, hovatovább olyan jól érzi magát, mint még soha.
Hála a jó Istennek! Talán ez volt maga a bejelentés, ám ezt azért magunktól is tudtuk, legalábbis sejtettük. Ezért kár volt a fél országot a tévé elé bolondítani. Mondjuk, ha ez nem történik meg, akkor fogalmunk sem lenne arról, hogy mi volt Vastagék lagzijában és azt sem tudnánk, hogy mi a helyzet Opitz kisasszonnyal. Mondjuk a magam részéről meglettem volna ezek nélkül, és különösebben Dzsudzsák itala sem érdekelt, de okos fiatalemberről van szó, akinek most beugrottunk. Utoljára…