)
)
Ha azt kérdezné visszafogott jókedvében a Teremtő, hogy milyen ajándékot kérsz karácsonyra, emberke, akkor talán azt válaszolnánk: az időt. A rohanó idő lassítását. Megint túl vagyunk a szeretet ünnepén, még ott a kert végében a tavalyi lecsupaszított fa is, még bőven falatozhatunk a diós és mákos bejgliből (ahol jutott, ahol még jutott…), még próbáljuk az ajándékba kapott kék-zöld csíkos zoknit, és közben igyekszünk lazítani, ahogy annak idején Hofi énekelte. A karácsony mintha redőnyt húzna a világ elől. Legalábbis ezt gondoljuk. De a redőny rései között átkúszik, átmászik a valóság. Még ott cseng a fülünkben a Mennyből az angyal dallama, de az angyalok már messze járnak.
S viszik magukkal Fitos Józsefet.
S ott ólálkodnak Pelé körül.
A hírek – ha akarjuk, ha nem – utolérnek bennünket. S van, amikor ujjongva figyeljük őket, amikor Lionel Messit nézzük, ahogy felül végre a futballtrónra. De a csúcsérzést pillanatok alatt felváltja a sír hideg, rideg mélysége. Jó lenne megállni, vagy megállítani az időt karácsonykor, hogy ne kelljen gyászoljunk Fitos Józsit, vagy bárkit, akit kedveltünk, szerettünk, s ne kelljen aggódnunk a kórházban fekvő legenda, Pelé miatt. De az élet nevű társasjáték megy tovább.
Életre-halálra.
)
)
)
)
)
)
)
)