Hirdetés

Meghalt dr. Bérczi Mihály

A PICK Aréna csarnoka az ő nevét viseli - Fotó: Pick Szeged
A PICK Aréna csarnoka az ő nevét viseli - Fotó: Pick Szeged
Kilencvenöt éves korában elhunyt a Szeged kézilabdacsapatának alapítója, dr. Bérczi Mihály.
Hirdetés

Elhunyt dr. Bérczi Mihály, a szegedi kézilabdaklub társalapítója. A Tisza Volán egykori főkönyvelője és igazgatóhelyettese Ludányi Márton testnevelőtanárral karöltve 1961 decemberében alapította meg a Csak Előre csapatát, amely később a Szegedi Volán, majd 1993-tól a Pick Szeged nevet viselte, illetve viseli.

A klub honlapján az alábbi sorokkal búcsúztak az alapítótól:

Hirdetés

Szomorú ez a nap. Elveszítettünk, nem jössz többet közénk. Nagy ajándékot kaptunk tőled: ezt a csodás klubot, amiért több ezren rajongunk, és amely sokunk életének meghatározó része lett. Megálmodtad, megvalósítottad Szegeden a férfi kézilabdacsapatot Ludányi Marci bácsival közösen. Elindítottál bennünket egy úton, és napjainkban neked is köszönhetően már jegyzett csapattá váltunk Európában.

Nagyon sokat tanulhattunk tőled: emberséget, tisztességet, eleganciát, kitartást. Rendszeresen jöttél hozzánk – nemcsak a meccsekre, hanem edzésekre is. A PICK Aréna csarnoka a neved viseli, ott vagy a Legendák falán, így mindig velünk leszel, minden edzésen, minden meccsen.

Fájdalommal búcsúzunk tőled. Emlékedet méltó módon ápoljuk, megőrizzük.

A teljes búcsúszöveg ide kattintva olvasható el.

Hirdetés
Hirdetés