Magyar foci

Fehérváron ismét zúgott a „vedd le a mezt!” rigmus – videóval

A Mezőkövesd elleni 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy a Mol Fehérvár kieső helyről várja a bajnokság utolsó három meccsét. Ez pedig – érthető módon – egyáltalán nem tetszik a Vidi-szurkolóknak, a meccs után legszívesebben levetették volna a mezt a játékosokkal.

A fehérvári szurkolók, főleg az RBD szinte végig, szakadatlanul bíztatta övéit, nagyjából negyedórával a vége előtt érkezett először – nyomdafestéket nem tűrő – kritika a lelátóról. Ezt pedig csak tovább fokozta Kenan Kodro kihagyott büntetője, és mivel a hosszabbításban sem sikerült kiharcolni a győzelmet, a találkozó után a drukkerek „raportra” hívták a fehérvári játékosokat. Akik közül azonban csak néhány maradtak kint a gyepen, annak ellenére, hogy Bartosz Grzelak vezetőedző sem az öltöző felé vette az irányt a hármas sípszót követően.

A Vidi trénere a Sportal.hu kérdésére a meccs után sajtótájékoztatón elismerte, hogy neki is feltűnt a jelenség, vagyis hogy a csapat nagy része nem vállalta a felelősségét a szurkolók előtt. Bartosz Grzelak kijelentette, hogy el fog beszélgetni erről a csapattal, de azt is elmondta, hogy szükséges 24 órára, hogy higgadtan tudja értékelni mindazt, ami a lefújás után történt, illetve nem történt.

EZT OLVASTA MÁR?