Mikael Appelgren a Veszprém fölényes BL-győzelméről: Annyira nem volt azért sima meccs...
Nagyon jól játszottunk, végig összpontosítottunk. Az első félidőben még úgy-ahogy tartotta velünk a lépést a Kolstad, de a második játékrész elején a lerohanásainkkal megtörtük a norvégokat és eldöntöttük a mérkőzést. Nagyszerű győzelmet arattunk!
– nyilatkozta a bakonyiak vezetőedzője, Xavi Pascual a klubhonlapnak. Bjarki Már Elísson nyolc, Ivan Martinovic hét góllal, Mikael Appelgren 17 védéssel járult hozzá a vártnál is fölényesebb sikerhez. A 36 éves svéd kapus a mérkőzés után hangsúlyozta: noha a végeredmény alapján simának tűnhet a győzelem, az első félidőben a Kolstad jól játszott.
„A végeredmény nagy különbséget mutat ugyan, de annyira nem volt azért sima meccs. A Szeged elleni bajnoki után keményen indult a találkozó, a Kolstad az első félidőben egészen jól játszott. A másodikra nekünk maradt több energiánk, és megmutattuk, minőségileg jobb a keretünk. Hogy közel lettem volna a negyven százalékhoz? Ez oké, de azért sok segítséget kaptam a védelemtől. A gólomnak örülök, de azért jó lenne látni egy ismétlést is, mert nem láttam mindent tökéletesen. Azt pedig külön köszönjük, hogy ennyien elkísértek bennünket ide is, ők extra motivációt adtak nekünk.”