Jöhet a szuperdöntő! Verstappen-Norris első sor Abu-Dzabiban
A Katari Nagydíjhoz hasonlóan Abu-Dzabiban is a Q1-ben ért véget Lewis Hamilton időmérője. A Ferrari brit klasszisa – miután a harmadik szabadedzésen összetörte autóját – csak a 16. helyen zárt, eggyel mögötte pedig az utóbbi hétvégéken ugyancsak szenvedő Alex Albon is kiesett. Az első etapot Oscar Piastri nyerte.
A másodikat pedig George Russell, két századdal megelőzve Max Verstappent. Carlos Sainz ezúttal nem jutott be a Q3-ba, s Andrea Kimi Antonelli sem, aki a 14. lett.
Az év utolsó kvalifikációs fázisában Verstappen mindkét gyors köre pole-t ért volna, végül az 1:22.295-ös idejével bő két tizedet adott Lando Norrisnak és Piastrinak. Mögöttük Russell, Leclerc, Alonso, Bortoleto, Ocon, Hadjar és Cunoda sorakozik majd fel a rajtrácson.
A verseny vasárnap 14 órakor kezdődik.