Forma-1: George Russell elárulta, hogyan került a Mercedeshez
)
A Williams brit pilótájának aztán idővel rá kellett döbbennie, nem ilyen egyszerű az élet, kis túlzással a Forma-1-be bekerülni cseppet sem könnyebb, mint űrutazáson részt venni.
- Körülbelül tizenöt éves lehettem, amikor rájöttem, az élet nem egyszerű, az F1-ben szerepelni pedig kifejezetten nehéz. Csak húsz versenyző van a mezőnyben, a maximumot kell nyújtani, vagy inkább százhúsz százalékot, hogy az álmod valóra váljon - nyilatkozta Russell.
Meg elszántság és szerencse kell hozzá...
- Küldtem egy e-mailt Toto Wolffnak, a Mercedes csapatfőnökének 2014 decemberében. Késő este volt. Az önéletrajzom volt benne, s azt írtam, szeretnék vele találkozni - emlékezett vissza a hét esztendővel ezelőtti próbálkozására Russell. - Úgy gondoltam, a legrosszabb, ami történhet, hogy nem ír vissza. Ám tizenöt perccel később azt válaszolta: egyeztessünk időpontot.
Így került be a Mercedes tehetségeket felkaroló juniorprogramjába, aztán lehetőséget kapott a Williamstől, jövőre pedig akár a világbajnoki címért is küzdhet.
- A mottóm: a legrosszabb, ami történhet, ha valaki nemet mond - árulta el a pilóta. - A szüleim mindig azt mondták, az álmaink megvalósításáért keményen kell dolgozni. Én így teszek. Csak azt kapod vissza az élettől, amit adsz, amit beleteszel. Ha nem százhúsz százalékot nyújtasz mindig, nincs esélyed. A Mercedes-szerződés aláírása volt életem egyik legnagyszerűbb pillanata. Ám ez csak egy lépés. Az igazán kemény munka még várat magára. A hét, vagy akár nyolcszoros vébéelső Lewis Hamilton csapattársának lenni, nem lesz könnyű.
(Ez is érdekelheti: Nagy változás jön a Forma-1-ben jövőre: ezt közölték a német szervezők)