Mercedes-siker Kanadában, a két McLaren csatája után Norris húzta a rövidebbet

George Russell rajt-cél győzelmet aratott Montrealban (Kép: Getty)
George Russell, a Mercedes brit pilótája nyerte a Kanadai Nagydíjat, s ezzel megszerezte első győzelmét a 2025-ös szezonban.

Zökkenőmentesen indult a 2025-ös Forma–1-es Kanadai Nagydíj, a George Russell vezette mezőny szerencsére baleset nélkül teljesítette az első kanyarkombinációkat.

A rajt:

A futamon több pilóta, köztük a legígéretesebben Charles Leclerc próbálkozott késői boxkiállással, viszont ez a taktika az olaszoknál sem hozta meg a kívánt áttörést. Az 54. körben aztán ismét George Russell állt az élre, és innentől kezdve már ki sem engedte a kezéből a győzelmet. Pedig izgalom akadt bőséggel, különösen az utolsó tíz körben, amikor az élboly utolérte a lekörözötteket.

A második helyet végül Max Verstappen szerezte meg, míg a dobogó legalsó fokára a két McLaren elől remekül menekülő Andrea Kimi Antonelli ért oda.

Oscar Piastri és Lando Norris a 67. körben ténylegesen egymásnak estek, de a csata végén a brit húzta a rövidebbet, így nulla pontot szerzett a kanadai hétvégén.

A világbajnoki idény két hét múlva folytatódik Spielbergben az Osztrák Nagydíjjal.

Végeredmény

EZT MÁR OLVASTA?