Videó: Gera Zoltáné a XXI. század magyar gólja

Gera Zoltáné a XXI. század magyar gólja
Gera Zoltán portugálok elleni, 2016-os Európa-bajnoki találatát választották meg a XXI. század magyar góljának a Nemzet Bombázói szavazáson.

A dobogósok sorrendjét a Nemzeti Sportrádióban ismertette csütörtök reggel Ballai Attila főszerkesztő.

A Lyonban rendezett, 3–3-as döntetlennel zárult csoportmérkőzésen Gera egy szöglet utáni kipattanót mellel feldobott magának, majd hatalmas erővel kilőtte a bal alsó sarkot a későbbi Európa-bajnok portugálok ellen.

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri – Bánki József, Bene Ferenc, Bozsik Péter, Vincze Ottó, Wukovics László – döntése értelmében (amely kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg) a második helyen Szoboszlai Dominik, a válogatott jelenlegi csapatkapitánya végzett azzal a szóló góllal, amelyet 2020 novemberében a koronavírus-járvány miatt üres Puskás Arénában az utolsó pillanatban szerzett az Izland ellen pótselejtezőn, és ezzel kilőtte a csapatot a kontinensviadalra.

A harmadik a korábbi csapatkapitány Szalai Ádám lett, aki 2022 szeptemberében Németországban egy szögletből érkező labdát sarkazott a hálóba, eldöntve ezzel az összecsapást.

Korábban a XX. század versenyében az első és a harmadik helyen is holtverseny alakult ki. A két győztes találat ugyanazon a mérkőzésen született: az 1966-os világbajnokság csoportkörében a magyar válogatott 3–1-re legyőzte a címvédő brazil csapatot. Az első félidő elején előbb Bene Ferenc egy cselsorozat után, majd a másodikban Farkas János egy kapáslövéssel szerzett vezetést 1–0-ra, illetve 2–1-re.

A harmadik helyen Esterházy Mártonnak az 1984-es holland-magyar vb-selejtezőn lőtt gólja végzett holtversenyben Puskás Ferencnek az évszázad mérkőzésén, azaz a 6–3-ra megnyert angol–magyar találkozón a legendás visszahúzós csele után elért találatával.

A XXI. SZÁZAD MAGYAR GÓLJA

1. Gera Zoltán (2016. június 22., Magyarország–Portugália 3–3)
2. Szoboszlai Dominik (2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1)
3. Szalai Ádám (2022. szeptember 23., Németország–Magyarország 0–1)

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók