Hirdetés

Golovin Vlagyimir: Mentálisan erős a csapat

A szövetségi kapitány értékelt az újabb győzelem után
A szövetségi kapitány értékelt az újabb győzelem után - Fotó: IMAGO
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a románok ellen 34–29-re megnyert világbajnoki mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a magyar női kézilabda-válogatott kritikus szituációkban is tud jó döntéseket hozni.
Hirdetés

"Az első tizennyolc percben minden működött, amit megbeszéltünk. Ott folytattuk, ahol Svájc ellen abbahagytuk, ugyanúgy nyomtuk tovább. Az első félidő utolsó tizenkét perce nem volt ennyire jó, ott nagyon könnyen jöttek a helyzetek, amiket gyorsan akartunk befejezni, hogy ne öt, hanem hat, hét, nyolc, tíz gól legyen a különbség" – mondta az MTI-nek a szakvezető.

A magyarok úgy győzték le öt találattal a románokat Rotterdamban, a középdöntő első fordulójában, hogy egyszer sem voltak hátrányban.

Golovin hozzátette, tempós lövések, illetve védések is jöttek a románok részéről, egy kicsit lazult a magyar együttes védekezése, majd kiállítások miatt volt olyan, hogy egy másodpercig csupán hármom mezőnyjátékossal voltak a pályán. Mindez azt eredményezte, hogy felzárkózott az ellenfél, és a második félidőben is sokat kellett dolgoznia együttesének, hiszen a 48. percben még nyitott volt a mérkőzés.

Hirdetés

Ott volt olyan szakasz, amikor egy góllal vezettünk, és talán háromszor vagy négyszer is támadtak a románok, hogy döntetlen legyen. Nem sikerült nekik, és lőttünk két gyors gólt egymás után. Három lett közte, talán akkor megnyugodtunk, és jól menedzseltük az időt

– idézte fel a második felvonásban történteket Golovin.

Hozzáfűzte, ott is voltak a hibák, de nagyon jó megoldásokat is mutattak a nyitott védekezés ellen. Vámos Petra és Klujber Katrin remekül szerveztek, utóbbi labda nélkül megtámadta a zavaró mögötti területet és gólt lőtt. Ez is mutatja, hogy mentálisan erős a csapat, és kritikus szituációkban is tudnak jó döntéseket hozni, tudnak játékot szervezni az Európa-bajnoki bronzérmes magyarok.

Mondhatnám, hogy így terveztük Svájc ellen, hogy nem akartunk nagy erőket mozgósítani és a második félidőben már a román meccsre gondoltunk. De nem! Ott is gondolkoztunk, ott is elterveztünk mindent, de valahogy a lábak nem működtek. Kellett az a svájci mérkőzés, amikor a második félidőben nagyon sokat kellett dolgozni, hogy megfordítsuk az eredményt

– utalt a hétfőn lejátszott utolsó csoportmeccsre a magyar szövetségi kapitány.

Elárulta: most arról is beszéltek, hogy nem engedhetik nagy előnyhöz jutni a román válogatottat, és folytatniuk kell azt, ami a Svájc elleni második félidőben működött. "Ott is voltak hibáik, de a lányok nem gépek, hanem emberek" – szögezte le.