„A kemény védekezéssel a kétpercek is jönnek” – Győri-Lukács Viktória és Nora Mörk értékelt a BL-csata után

A Győr szélsője, Győri-Lukács Viktória csapata védekezését dicsérte az Esbjerg elleni BL-győzelem után, míg a vendégeket erősítő, korábbi győri Nora Mörk szerint az utolsó öt perc rossz döntései vezettek a vereséghez.

A Győri Audi ETO az utolsó percig kiélezett mérkőzésen 29–28-ra nyert a dán Esbjerg ellen a Bajnokok Ligája utolsó csoportmérkőzésén, ezzel biztosította a csoport második helyét, valamint a negyedöntős szereplését.

A találkozó után a mérkőzés egyik legjobbja, a hat gólig jutó Győri-Lukács Viktória értékelt a Sportálnak.

„A védekezésünk nagyon összeállt erre a meccsre, végig küzdöttünk egymásért, a kapuból is jött a segítség, talán ez döntött ezen a mérkőzésen. Nagyon akartunk, csak az járt a fejünkben, hogy végig segítsük a másikat, mert nagyon jó játékosok alkotják ezt a csapatot. A kiállítások? A kemény védekezéssel a kétperces kiállítások is együtt járnak.”

A vendégektől a mérkőzés előtti bemutatásnál a 2016 és 2019 között Győrben játszó Nora Mörk kapott egyedül vastapsot, az öt gólig jutó norvég klasszis pedig úgy véli, legalább az egyik pontot megérdemelték volna.

„Hihetetlen volt, ahogy a szurkolók köszöntöttek, különleges helyen vannak a szívemben, úgyhogy nagyon jó volt itt pályára lépni. A meccs persze kemény volt, épp olyan, amilyenre számítottunk, de nagyon jól játszottunk, és legalább az egyik pontot megérdemeltük volna. Két pontot kellett volna szerezünk a második helyhez, a végén azt éreztem, hogy mindkét csapat nyerhet, de amikor idegenben játszol, az ilyen vereség benne van a pakliban.”

EZT OLVASTA MÁR?