Hansi Flick: A játékvezető minden kérdéses esetben az Inter javára döntött
)
A Barcelona vezetőedzője, Hansi Flick feldúltan állt a kamerák elé, első nyilatkozatában a játékvezető, Szymon Marciniak döntéseit kérdőjelezte meg.
Úgy gondolom, az eredmény igazságtalan néhány játékvezetői döntés miatt, ezt ki kell mondanom. A bíró minden kérdéses esetben az Inter javára döntött. Nem akarok túl sokat beszélni róla, elmondtam neki, hogy mit gondolok. Ez nem fair a csapatommal szemben sem, akik óriási munkát végeztek
– idézi a Mundo Deporitvo a német szakembert. Nem sokkal később a vezetőedző kitért arra is, miben kell fejlődnie csapatának.
„Tudom, hogy most mindenki csalódott. Sok energiát fektettünk ebbe a meccsbe, büszke vagyok a csapatomra, hiszen tényleg mindent beleadtak. A következő szezonban visszatérünk és megpróbáljuk megnyerni a Bajnokok Ligáját. El kell fogadnunk az eredményt, az Inter csatárai erősek és tapasztaltak. Fiatal csapatunk van, a mi feladatunk, hogy fejlődjünk a védekezésben és a támadásban is. Szeretnék gratulálni az Internek, mert mindkét meccsen nagyszerű munkát végeztek, és sok sikert kívánok nekik a müncheni döntőhöz."