Haraszti Zsolt: Ebben az évben is elértünk valamit, amire büszkék lehetünk

Gondolta volna, hogy két egymást követő idényben is megnyerik a Magyar Kupát, ráadásul mindkétszer a Ferencvárost győzik le?
Én azért óvatos duhaj vagyok… Persze nagyon örülök annak, hogy megint hazavihetjük a serleget. A kupasiker nyilván fontos volt, most már elmondhatjuk magunkról, hogy ebben az évben is elértünk valamit, amire büszkék lehetünk. Az elmúlt négy esztendőben háromszor jutottunk be a döntőbe, ez sok mindent elárul. S ott van még a bajnokság is, ahol reális esélyünk van arra, hogy a dobogón végezzünk.

Ilyenkor eszébe jut, hogy volt idő, amikor Pakson csak merész álomnak tűnt az MK-diadal, vagy az, hogy a bajnokság végén érmet vehessenek át?
Nem feledjük sosem, honnan indultunk. Amikor még a kiesés ellen küzdöttünk az NB I-ben, nem arra koncentráltunk, hogy megnyerjük a kupát. Az utóbbi években viszont kialakult egy olyan erős játékosállomány, amellyel már merészebb célokat lehetett megfogalmazni. Ha valakinek szűk kerete van, biztos, hogy a bajnoki szereplésre összpontosít, de mi már ott tartunk, hogy mindkét sorozatnak bátran nekimehetünk.

Tóth Barna az első félidő hosszabbításában juttatta vezetéshez a Paksot. Mit érzett akkor?
Egyfelől örültem a gólnak, másfelől biztos voltam abban, hogy a folytatásban a Fradi mindent elkövet az egyenlítésért. A szünet után jött is előre, de a hajrához közeledve már nem ugyanazzal az elánnal. Nem nagyon tudott mögénk kerülni, inkább csak ívelgette fel a labdákat, a rendes játékidő végéhez közeledve már bíztam abban, hogy megnyerjük a meccset. Ezért sem volt jó érzés, hogy a kilencvenharmadik percben gólt kaptunk. Akkor még rövid ideig reméltem, hogy a játékvezető nem adja meg a gólt, mert az egész csapatunk reklamált, ami nálunk nem szokás, de a VAR arról tanúskodott, hogy nem történt szabálytalanság. Azt követően már azt éreztem, hogy a Ferencváros folyamatosan jön előre, de gondoltam, hogy egy-két lehetőségünk nekünk is lesz. Volt is, de az eredmény nem változott, következtek a büntetők, a végeredmény meg már ismert…

A legrosszabbkor kapott gól után nem tartott attól, hogy összezuhan a csapat?
Nem, mert mentálisan és morálisan is erős. Ez a Paks már elhiszi azt, hogy bárki ellen tud nyerni. S ennek a hozzáállásnak is köszönhető, hogy amikor a Fradi fölényben játszott, nem tudta gólra váltani.

A büntetőpárbaj előtt milyen megérzései voltak?
Azt tudtam, hogy mindkét oldalon két remek kapus van. Szappanos Péter és Dibusz Dénes sem véletlenül válogatott, mindketten jól védik a tizenegyeseket is. Amikor Peti már a másodikat hárította, akkor villant át rajtam, hogy reális esélyünk van a győzelemre. Igaz, utána mi is kihagytunk egyet, de az előny még mindig nálunk volt, tudtuk, történjék bármi, ha a negyedik és az ötödik körben nem hibázunk, nyerünk. A lelkem mélyén éreztem, vannak olyan rúgóink, hogy ezt megoldják.

Egy ilyen drámát követően édesebb a siker?
Katarzis volt, az biztos. Addig komoly érzelmi hullámvasúton ültünk, de a lényeg az, hogy a végén csodálatos pillanatokat éltünk meg. Így volt tökéletes a befejezés.

Mennyiben volt más a tavalyi finálé, mint a mostani?
Egy évvel ezelőtt még csak álmodtunk arról, hogy kupagyőztesek lehetünk, a meccsen látszott is a csapaton, hogy az ötvenezernél is több néző előtt kissé megilletődötten kezdett. A Fradinak sok helyzete volt akkor, emberhátrányba is kerültünk, de Böde Dániel beállásával megváltozott minden, kiállították róla Myenty Abenát, a hosszabbításban pedig megnyertük a mérkőzést. Erre a döntőre már úgy készültünk, hogy pariban leszünk a Ferencvárossal, a múlt szombati bajnokit valamelyest be is áldoztuk ezért, többen is rápihentek erre a meccsre. Sejtettük, hogy nüánszok döntenek majd, szerencsére a legfontosabb pillanatokban senkinek nem remegett meg keze-lába.

Ha egyáltalán lehet különbséget tenni, mikor érzett nagyobb boldogságot: tavaly, amikor a százhuszonkettedik percben a fia biztosította be a történelmi sikert, vagy most?
Az első mindig kicsit más, mint a többi… Az, hogy Zsolti rúgta a második gólt, számomra még különlegesebbé tette azt a napot, sőt nem csak az enyémet, a teljes családunkét. Amikor életedben először a magasba emelsz egy olyan trófeát, amilyet korábban még soha, akkor döbbensz rá, hogy ennek mekkora értéke van, egyúttal tudatosul benned, milyen nagyszerű csapatok példáját követed ezzel. A Magyar Kupának dicső múltja van, óriási tett, hogy immár kétszeres győztesnek vallhatjuk magunkat.

Jövőre jöhet a triplázás?
Ennyire ne szaladjunk előre, előbb biztosítsuk be a dobogós helyezésünket a bajnokságban. Annyit ígérhetek, hogy kétszeres címvédőként jövőre megint megpróbálunk bejutni a kupadöntőbe, meglátjuk, mi sül ki belőle…

EZT LÁTTA MÁR?