Hirdetés

Három magyar érem a szombathelyi torna-világkupán

Mészáros Krisztofer bronzérmet szerzett (Fotó: MTI)
Závory Szilárd révén egy ezüst-, Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta által pedig két bronzérmet nyertek a magyar tornászok a Szombathelyen rendezett challenge világkupaversenyen, vasárnap.
Hirdetés

A finálék előtt ünnepélyes keretek között köszöntötték az ifjúsági olimpiai bajnok, junior világbajnoki bronzérmes Balázs Krisztiánt, akinek egészségi okok miatt az év elején fel kellett hagynia a versenysporttal.

Hirdetés

Tizenöt évig voltam a tornateremben, tíz évig voltam válogatott, ez volt életem legszebb időszaka. Tornásznak lenni igazi kiváltság, a sportág mindig ott lesz a szívemben

fogalmazott a Ferencváros 23 éves ex-sportolója, aki jelenleg már edzőként készíti fel a gyerekeket a zöld-fehéreknél.

Az első döntőkben magyar sikereknek tapsolhatott a szombathelyi közönség, Závory Szilárd ugrásban ezüstérmet nyert úgy, hogy győztes ciprusi riválisával ugyanolyan erősségű gyakorlatukra ugyanannyi pontot kaptak, ám ellenfele az első kísérleténél magasabb értékelést kapott a kivitelezésre. Mint elmondta: a selejtezőben látta, és hogy mindenkinek nagyjából ugyanolyan a gyakorlata, ezért várhatóan a kivitelezés fog dönteni. Az ugrásával és az ezüstéremmel elégedett.

Mindeközben a szombaton ugrásban másodikként zárt Mayer Gréta gerendán bronzérmet szerzett. Mint elmondta, új ugrással indult, és nagyon büszke, hogy sikeresen teljesített mindkét napon.

Hirdetés

Az edzéseken már többször gyakoroltam, és mostanra beérett, most jött el az idő, hogy versenyen bemutassam. Nagyon jó volt látni a felvételekről, hogy teljesen egyben volt.

A férfiaknál korláton két magyar is érdekelt volt a döntőben, a szombaton lólengésben második Mészáros Krisztofer és Molnár Botond. A párizsi olimpián egyéni összetettben kilencedik Mészáros 13,900 ponttal a harmadik helyen végzett, szép, szinte hibátlan gyakorlattal. Junior Európa-bajnok honfitársa viszont rontott, így nyolcadikként zárt. A számot a tokiói olimpia bronzérmese, a törökök klasszisa, Arican Ferhat nyerte.

Nagyon örülök, hogy sikerült itt is érmet szereznem. Jó gyakorlatot mutattam be, és a közönség ma is elképesztő volt. Láttam a többiek pontszámát, és tudtam, hogy tiszta gyakorlatra lesz szükségem az éremhez" – nyilatkozta Mészáros.

Hozzátette, a pontszámának is örül, és a lólengés-gyakorlata is nagyon jól sikerült, szerint az több pontot érdemelt volna.

Bízom benne, hogy ezen sikerül még javítani a világbajnokságig. Szerintem minden gyakorlatom kezd összeállni és kezd magabiztossá válni, de még pontosítani kell őket. Szerintem a világbajnokságra teljesen rendben lesz" - szögezte le.

Hirdetés

A jakartai világbajnokságot október 19. és 25. között rendezik. A szombathelyi verseny zárószámában, nyújtón Závory volt finalista, az egyik repülőelem után azonban nem érte el a szert, de természetesen a közönség biztatása közepette visszatért és befejezte gyakorlatát.

Eredmények:
Férfiak:
Ugrás:
1. Neofitosz Kiriaku (ciprusi) 13,850 pont
2. Závory Szilárd 13,850
3. Eddie Penev (bolgár) 13,750

Korlát:
1. Arican Ferhat (török) 14,250 pont
2. Caio Souza (brazil) 14,150
3. Mészáros Krisztofer 13,900
...8. Molnár Botond 11,850

Nyújtó:
1. Milad Karimi (kazah) 14,750 pont
2. Angel Barajas (kolumbiai) 14,650
3. Luciano Letelier (chilei) 14,250
...8. Závory Szilárd 12,550

Nők:
Gerenda:
1. Flavia Saraiva (brazil) 13,800 pont
2. Alba Petisco (spanyol) 13,250
3. Mayer Gréta 13,100

Talaj:
1. Denisa Golgota (román) 12,750 pont
2. Julia Soares (brazil) 12,550
3. Julia Coutinho (brazil) 12,250

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés