Hirdetés

Nincs meglepetés, Marozsán búcsúzott Sinner ellen Pekingben

Marozsán két szettben kapott ki Sinner ellen - Fotó: IMAGO
Marozsán Fábián két szettben kikapott hétfőn Jannik Sinnertől, így a negyeddöntőben fejezte be a szereplését a 4,01 millió dollár (1,32 milliárd forint) összdíjazású pekingi kemény pályás tenisztornán.
Hirdetés

A világranglistán 57. magyar játékos a nála tíz hellyel előrébb rangsorolt Benjamin Bonzi után egy másik francia ellenfelet, Alexandre Mullert (38.) búcsúztatott, így jutott el a legjobb nyolcig, ahol a négyszeres Grand Slam-győztes Jannik Sinner várt rá. A volt világelső, az ATP rangsorában most második olasz teniszező elleni mérkőzésről Marozsán előzetesen annyit mondott, hogy élvezni szeretné a meccset, felmenni a pályára és elengedni a kezét.

Hirdetés

Játszottam már Sinner ellen egy alkalommal, tavaly Halléban, akkor nyertem egy szettet. Szeretném megnehezíteni a dolgát, de a legfontosabb, hogy jól és felszabadultan teniszezzek ellene fogalmazott.

A magyar bajnok kezdte adogatással az összecsapást a centerpályán, hozta is az első játékot, a folytatás azonban már kevésbé sikerült. A második szervagémjét a magabiztosan és az alapvonalról rendkívül agresszíven játszó Sinner elvette, majd hamarosan dupla brékelőnybe került. Innen már nem volt visszaút a magyar játékos számára, mindössze 27 perc alatt szetthátrányba került.

A második játszma jóval szorosabb küzdelmet hozott, bár Marozsán sokáig ebben sem jutott el bréklabdáig. Az első nyolc játékban az adogató nyert, a nyolcadikban Marozsán egy-két parádés ütéssel 0:40-ről fordított és egyenlített. A következő gém is nagyon izgalmasan alakult, de ekkor a magyar teniszező jutott bréklabdákhoz, s a másodikat értékesítve kedvező pozícióba került a folytatást illetően. Nem sikerült azonban kiszerválnia a szettet, sőt, semmire bukta el az adogatását, Sinner pedig hozta a sajátját, így néhány perc alatt nagyot fordult a kocka: Marozsánnak már a meccsben maradásért kellett szerválnia. Ismét nem járt sikerrel, így bár nagyot küzdött, s volt néhány remek megoldása, nem jött össze sem a szettnyerés, sem a nagyobb bravúr.

Úgy érzem, jól kezdtem a mérkőzést - értékelt a meccs után Sinner. - A második szettben mindketten jól játszottunk. 4:3-nál volt néhány bréklabdám, de nem tudtam kihasználni őket. Tudtam, hogy ellenfelem nagyon magas színvonalú teniszre képes. Amikor a játszmáért adogatott, elkövetett néhány ki nem kényszerített hibát, ami segített nekem visszajönni és végül két szettben nyerni.

Hirdetés

A 24 éves játékos hozzátette: nagyon örül annak, ahogyan a keményebb pillanatokban harcolt.

Ez pszichológia. Arról szól, hogyan közelíted meg ezeket a pillanatokat. Én megpróbáltam küzdeni. Több szervajátékomban is 0:30-ra álltam. Elégedett vagyok azzal, ahogy ma harcoltam fogalmazott.

Sinner az 1 óra 20 perc alatt kiharcolt győzelem után a harmadik helyen kiemelt ausztrál Alex de Minaurral találkozik az elődöntőben.

EREDMÉNY, NEGYEDDÖNTŐ

Jannik Sinner (olasz, 1.)Marozsán Fábián 6:1, 7:5

Hirdetés
Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban
Marozsán Fábián a háromszoros Grand Slam-győztes Stan Wawrinka, Fucsovics Márton pedig a spanyol Jaume Munar ellen lép pályára a szerdán kezdődő, 9,1 millió dollár (körülbelül 3,05 milliárd forint) összdíjazású sanghaji kemény pályás tenisztorna első fordulójában. A világranglistán 57. Marozsán így rövid időn belül két nagy névvel kerül szembe, hétfőn a pekingi viadal negyeddöntőjében két játszmában maradt alul a korábbi világelső olasz Jannik Sinnerrel szemben. Amennyiben a 25 éves magyar teniszező legyőzi 40 esztendős szabadkártyás riválisát, a legjobb 64 között az ötödik helyen kiemelt amerikai Taylor Fritz vár rá. Az ATP-rangsorban jelenleg 58. Fucsovics karrierje során eddig kétszer nyert, azaz százszázalékos Munar ellen, idén a Winston-Salemben rendezett keménypályás viadal negyeddöntőjében győzte le spanyol riválisát, és ha ezúttal is sikerrel jár, az olasz Flavio Cobollival találkozik a folytatásban.
Stollárék nyolc között párosban
Stollár Fanny és Kato Miju bejutott a negyeddöntőbe a 8,96 millió dollár (2,97 milliárd forint) összdíjazású pekingi kemény pályás női tenisztorna párosversenyében. A magyar-japán duó hétfőn a harmadik helyen kiemelt orosz Veronika Kugyermetova és a belga Elise Mertens kettősét győzte le döntő rövidítésben, 1 óra 47 perc alatt. Stollárék a nyolc között egy kínai párossal, vagy Babos Tímeával és a brazil Luisa Stefanival mérkőznek meg. Eredmény, páros, nyolcaddöntő: Stollár Fanny, Kato Miju (magyar, japán)–Veronika Kugyermetova, Elise Mertens (orosz, belga, 3.) 2:6, 7:6 (7–4), 12–10 – döntő rövidítés
Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés