Huszár duplázott, magabiztosan nyert az ETO a bajnokin tavaly május óta először veszítő BVSC ellen

Az NB II második fordulójában a Győri ETO hazai pályán 3–0-ra legyőzte a bajnoki mérkőzésen 2022. május 29. óta egészen eddig veretlen BVSC Zuglót.

A bajnokin utoljára tavaly májusban vereséget szenvedő BVSC az előző idény végén egy veretlen szezont követően jutott fel a másodosztályba, miután osztályozón legyőzte a Szentlőrincet. Az NB II-be pedig a Haladás legyőzésével tért vissza a zuglói együttes. A győriek is győzelemmel kezdték a szezont, a Gyirmótot verték meg 3–2-re az első fordulóban. 

Paul Vireol Anton saját térfeléről ívelt a kapu elé, ami Huszár Marcell elé került, ő pedig hálóba passzolta a labdát, ezzel szerzett vezetést a Győri ETO, 1–0. 

A 27. percben Benkő-Bíró Nobert buktatta az első gólt szerző Huszárt a tizenhatoson belül, a játékvezető ezért büntetőt ítélt, amit Claudiu Bumba váltott gólra, 2–0. 

A második játékrész elején már a harmadik gólját szerezte a hazai pályán játszó Győr, Mihal Skvarka passzolt Huszárnak, aki erőteljesen lőtt a kapuba, 3–0. 

Szépíthetett volna a BVSC a mérkőzés végén, de Szalánszki Gergő jóval a kapu fölé lőtt. A hajrában a csereként beállt Christopher Jakob Kröhn állította be a 4–0-s végeredményt. 

A párhuzamosan zajló mérkőzések eredménye:
Aqvital FC Csákvár–Szombathelyi Haladás 4–2
Tiszakécskei LC–Nyíregyháza Spartacus FC 1–1
BFC Siófok–Pécsi MFC 0–1

Ezt olvasta már?