Így reagált az Újpest arra, hogy Croizet távozhat

Croizet hamar közönségkedvenc lett a Megyeri úton (Fotó: Újpest FC)
A Nemzeti Sport szerda reggel arról írt, hogy Yohan Croizet távozhat az Újpest FC-től. A Sportál utánajárt, hogy valóban lehetséges-e a francia támadó távozása.

Yohan Croizet az NB I egyik legjobb légiósa ehhez kétség sem férhet, azonban az idén rendkívül balszerencsés szezonon van túl. 

Az idén mindössze 160 percet töltött pályán súlyos sérülése miatt, majd amikor a Zalaegerszeg ellen ismét kezdő volt, újabb komoly sérülés miatt befejeződött számára az idény. 

A 31 esztendős támadó jelenleg a rehabilitációját tölti, de egyes sajtóhírek szerint a klub vezetősége nem feltétlenül számít rá. Így megfelelő ajánlat esetén elengedné a francia játékost. 

A Sportál megkereste az Újpest FC-t, amely szűkszavúan annyit közölt, hogy nem foglalkoznak pletykákkal. Mint jelezték, két évig szerződés köti még a klubhoz Yohan Croizet-t. 

A Sportál azt is megtudta, hogy a klub a következő egy hétben tájékoztatni fogja a szurkolókat a lehetséges távozókkal kapcsolatban. 

Újpesten június 19-én kezdődik a felkészülés, a jelek szerint Yohan Croizet is edzésre fog jelentkezni. 

Olvasta már?