Az Internek irányítóra lenne szüksége – a Roma korábbi hátvédje szerint
)
Az Inter a 92. percben szerzett góllal nyert (2–1) a japán Urawa Reds ellen a klubvilágbajnokság második fordulójában. Az olasz csapat teljesítményétől nem volt lenyűgözve Christian Panucci, az AS Roma korábbi hátvédje.
„Megérdemelt a győzelem, mert az Inter irányította a játékot, de kiszámítható volt a sok eredménytelen beadással. Az volt az érzésem, ha én lennék az Inter vezetője, látnám, hogy Chivunak szüksége van egy irányítóra, különben, ha nincs minőségi játékos a csatár mögött, csak a széleken tudsz támadásokat vezetni. Nem láttam fantáziát a pályán, a japánok pedig beálltak a kapujuk elé, és tíz emberrel védekeztek."
Cristian Chivu, az Inter vezetőedzője azonban dicsérte játékosait a szűkös győzelem után.
„Jó mérkőzést játszottunk, mert komolyan vettük a feladatot. Mindenképpen szerettünk volna gólt szerezni, illetve területeket találni a zsúfolt tizenhatoson belül. Szünet után megpróbáltunk a beadások után kihasználni a lehetőségeinket, és a végéig hittünk a győzelemben."