Döntött az UEFA Izraellel kapcsolatban – sajtóhír
,fit(700:467))
Az UEFA, az európai labdarúgás irányító testülete, a hét elején levelet küldött az Izraeli labdarúgó-szövetségnek, írja a The Jerusalem Post. Múlt héten felmerült az információ, miszerint az UEFA Végrehajtó Bizottságában szavazásra bocsáthatnak egy rendkívül fontos pontot: Izrael kizárását az európai klub- és válogatott szintű versenyekről. Ebben az ügyben nem született döntés, a témát ezen a héten újra előveszik.
Az UEFA azonban jelezte, hogy ezúttal sem kerül terítékre Izrael kizárásának kérdése, a helyi sajtó pedig optimista, hogy legalábbis egyelőre elhárult a veszély. Ennek ellenére sportolók, és klubok adtak ki egy petíció, amely az izraeli klubok eltiltását kéri.
A döntést, miszerint nem lépnek fel Izrael ellen, a Maccabi Tel Avivval is közölték, amely folytatja szereplését az Európa Ligában, és csütörtökön a Dinamo Zagreb ellen lép pályára a sorozat második fordulójában.
Bár politikai nyomás érkezett olyan országokból, mint Törökország, Írország, Szlovénia és néhány skandináv állam, az UEFA eddig azt nyilatkozta, hogy Izrael helyzete változatlan marad.
A nyomásgyakorló kampány Európán túlra is kiterjedt. Az ENSZ jelentéstevői mind az UEFA-t, mind a FIFA-t felszólították, hogy tiltsák ki Izraelt a versenyekről.
Donald Trump is beavatkozott
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, Gianni Infantino, a FIFA vezetőjének közeli barátja, múlt héten reagált a témára, és nem áll szándékában elfogadni Izrael esetleges felfüggesztését a FIFA és az UEFA részéről.