Jacques Villeneuve: Sokkolóak a Ferrari elnökének megjegyzései
Miután a Ferrari bebiztosította mindkét WEC világbajnoki címet – a pilóták és a konstruktőrök között –, Elkann kifejtette, hogy a Forma-1-ben a Scuderia pilótáinak a vezetésre kellene összpontosítaniuk, és kevesebbet a beszédre.
„Nem kellene meglepődnünk, figyelembe véve, hogyan végződött a Ferrari kapcsolata Prosttal, Mansellel, Alonsóval vagy Vettellel. Ez valamilyen tendencia a Ferrarinál. A Ferrari mindig az első. És a Ferrari mindig megvédi a Ferrarit” – kommentálta Jacques, akinek édesapja, Gilles Villeneuve haláláig a Ferrarinál versenyzett.
Nem hiszem, hogy a pilóták negatívan kommentálták volna a csapatot. Az elnök teszi ezt, ráadásul azonnal, miután a Ferrari megnyeri a WEC címet. Feltételezem, hogy rá akart mutatni, milyen nagyszerűen teljesít a Ferrari a WEC-ben a Forma-1-hez képest. De ez valami teljesen más. Sokkoló, de nyilvánvalóan ez a Ferrari módszere, ha visszatekintünk a múltba. Sok pilóta törte bele a bicskáját Maranellóban, olyan pilóták, akik erős személyiségek voltak. Ez egy furcsa környezet. Brazíliában a Ferrari nem tudott erős versenyt futni, és nem a tempó hiánya vagy a pilóták rossz vezetése miatt. De úgy gondolom, hogy ez a megjegyzés nem volt helyénvaló, különösen abban a formában, ahogyan elhangzott. Természetesen a pilóták személyesen veszik a kritikát, gondolkodnak, segítséget akarnak a csapattól. Nem robotok, akiket oda lehet tenni, és ők mindent megtesznek, amit elvárnak tőlük. Ez a sport része, itt van energia és érzelmek.
– fogalmazott hosszan Villeneuve, majd hozzátette, hogy az elnök cselekedetei csak megnehezítik a csapat helyzetét:
Nem látom azonban, hogy a Ferrari elnökének ezek a megjegyzései hogyan segítenék ezt az egész helyzetet. A Ferrarinál reménykedtek, hogy idén a bajnoki címért harcolhatnak, de ez nem jött össze, és ez mindenki érzelmeire kihat. De nagyon óvatosnak kell lennünk ebben a tekintetben. Remélem, ez a történet itt véget ér, mert ha vissza kell térnünk Prosthoz, Mansellhez vagy szinte bármelyik erősebb karakterű pilótához, az kellemetlen lesz, szégyen lenne, ha a vita ebbe az irányba menne.