Jürgen Klopp: Olyan, mintha a mikrohullámú sütőmmel beszélnék

Egyáltalán nem. Szuper elégedett voltam azzal, ahogyan a Liverpool teljesített. Néztem néhány meccset, de nem vártam izgatottan a szombatokat, hogy megnézzem a mérkőzéseiket. Nem is tudtam, mikor kezdődnek a meccsek. Egyszerűen csak kint voltam. Sportoltam, élveztük az életünket, időt töltöttünk az unokákkal. Teljesen normális dolgokat csináltunk, tudván, hogy hamarosan újra dolgozni fogok, de már nem akarok edzőként dolgozni.

Azt hiszem, igen. Jelenleg 58 éves vagyok, ha 65 évesen újra elkezdeném, az emberek azt mondanák: „De hát azt mondtad, soha többé nem teszed!” Most úgy gondolom, hogy semmi sem hiányzik az edzősködésből.

Német vagyok, így természetsen tudom, mit gondolnak az emberek Németországban a Red Bull futballban való részvételéről. Minden szempontból szeretik a Red Bull-t, de a futballban nem. A vicces az, hogy csak Németországban volt ilyen a reakció. De nincs ezzel semmi gond. Mindenki azt gondol, amit szeretne. El kell fogadniuk, hogy jogom van azt tenni, amit akarok, amíg senkinek sem ártok. Egyébként nem várom el, hogy az emberek emlékezzenek arra, mit tettem egy adott klubért. A mainzi stadionban lévő emberek kisgyerekek voltak, amikor ott voltam szóval a szüleiknek kellett elmondaniuk nekik, hogy ki is vagyok. Nem várom el, hogy mindenkinek tetszen, amit csinálok. Egyébként Liverpoolban az emberek rendkívül boldogok, hogy azt teszem, amit teszek, mert nem edzek más csapatot.

Csodákat tesznek. Sok minden változik. Valójában nincs igazi véleményem, mert főleg a Red Bull csapatainak a mérkőzéseit nézem.

Nem. Olvastam ma reggel, hogy a Chelsea-nek, amely megnyerte a tornát, nagy sérüléshulláma van. Talán amúgy is lettek volna sérültjeik. Az én szakértelmem az, hogy tudom, mennyit várnak el a futballistáktól. Tudom az edzések intenzitását. Mindig többet akarunk. Hajrá, hajrá, hajrá. Nem kétlem, hogy nagyszerű torna volt. A Chelsea szuper boldog volt, hogy megnyerte. Nagyszerű, sok pénz. De egy ponton gondoskodnunk kell arról a kevés emberről, akik nélkül ez a játék nem létezne – a játékosokról. Nincs más megoldás, mint abbahagyni az új tornák szervezését a nyári szünetben. Már nincs pihenő a világ legjobb játékosai számára. Ezt az élet egyetlen más területén sem tennéd meg. Képzeld el, hogy minden este színpadra viszed a legjobb művészt, amíg össze nem esik, aztán azt mondjuk „sajnáljuk”, elvesztette a koncentrációját

Bármit is mondok, az olyan, mintha a mikrómnak mondanám. A hatás teljesen ugyanaz. Az emberek azt mondják: „Ó, de te sok pénzt keresel!” Tudom. A klubvezetők azt mondják: „Igen, a játékosok és az edzők mindig több pénzt akarnak, szóval nekünk is pénzt kell kapnunk.” Akkor miért nem ülnek le mindannyian egy asztalhoz, és mondják meg a játékosoknak, hogy évente nyolc hét szabadságuk lehet. Beszélhetünk arról, hogyan juthatunk el oda. Próbáljuk meg!