Hirdetés

Kenderesi Tamás keserű vallomása: ezért nem tudott semmit készülni az országos bajnokságra

Kenderesi Tamást betegségek és sérülés is hátráltatta a felkészülésben /Fotó: Pozsonyi Zita
Kenderesi Tamás semmit nem edzett másfél hónapon át az országos bajnokság előtt, ennek ellenére remekül teljesített, elmondása szerint elégedett a 200 pillangón elért eredményével.
Hirdetés

Az olimpiai bronzérmes úszót több betegség és sérülés hátráltatta a felkészülésben. Kenderesi az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában mesélte el, hogy először koronás volt, majd az influenzát is elkapta. Ezután sérült meg a nyaka, s ez egy újabb hét kimaradást jelentett számára.

Hirdetés

Az úszó elmondta továbbá, hogy a közelgő budapesti világbajnokságon szeretné túlszárnyalni egyéni legjobb időeredményét.

"Nem tudjuk, hogy ebből mi következik majd, ha zökkenőmentesen tudjuk végig csinálni a következő időszakot, bizakodó vagyok és az edzőm is" - mesélte, hozzátéve, hogy az egyéni teljesítmény fontosabb neki, mint a helyezés.

"De nyilván ha az ember jó időeredményt úszik, amellé párosul a jó helyezés is" – mondta.

Hirdetés

A sportoló elmondta továbbá, hogy szeretne javítani az országos bajnoksághoz képest. "De azt sosem szabad elfelejteni, hogy a világbajnokságon már az előfutamban erősen kell úszni ahhoz, hogy egyáltalán továbbjusson az ember, normális, ideális pályára kerüljön" - tette hozzá.