Kiborult a német játékvezető, még Thomas Müllert is elhallgattatta – videóval
A német szövetség az egyik legrutinosabb bírót, Deniz Aytekint jelölte a mérkőzés levezetésére. A török származású játékvezető pályafutása jelentős részében nem is vezethetett a münchenieknek, ugyanis a szövetség szabályzata alapján az azonos tartományban lakó bírókat eltiltották a csapatok meccseitől. A DFB az utóbbi egy-két szezonban lazított ezen, így a Nürnberg közelében élő Aytekin is mehetett a Bayern meccsére.
A mérkőzés nem a játékvezetésről szólt, ám Manuel Gräfe, akit visszavonulása után játékvezetői szakértőként hívnak meg, mégis talált néhány hibát. A 49 éves egykori berlini játékvezető arról beszélt, hogy le kellett volna fújni a Leon Goretzka elleni szabálytalanságot az első lipcsei gól előtt, és hogy hasonló miatt a VAR a Hertha találatát érvénytelenítette.
A Bundesligában két egymást követő meccsen teljesen máshogy ítélnek meg egy ugyanolyan szituációt. A szabály már nem döntő, csak az, hogy a játékvezetők miként értelmezik azt?
– mondta Gräfe.
THOMAS MÜLLER NYILATKOZATÁT IS FÉLBESZAKÍTOTTA AYTEKIN
Deniz Aytekin auf 180. Thomas Müller: „Da hören wir gespannt zu!“ pic.twitter.com/gNzVZT7qqI
— SPORT1 (@SPORT1) May 21, 2023
Nem sokkal a meccs után Deniz Aytekin játékvezető szembesült Gräfe kritikájával.
Kopogtatnak az öltöző ajtaján, hogy a ZDF interjút akar velem készíteni, mert állítólag két súlyos hiba történt a meccsen. Ebben a stadionban nincs ember, aki a játékvezetőről beszélne! Manuel Gräfe meg ott ül Berlinben a maga 180 kilójával, és baromságokat beszél. Ez őrület, ennek semmi köze a sporthoz, ezt a meccset a játékosok döntötték el, nem én. És én is 180 vagyok
– hallatszott a háttérben Aytekin kiabálása.
Aytekin másnap bocsánatot kért a heves dühkitörésért, mondván túlzásba esett. Kárpótlásképpen felajánlott 5000 eurót egy jótékonysági szervezetnek. A korábbi FIFA-bíró kitért a Gräfével való kapcsolatára is.
Manuel valamilyen háborút folytat a DFB és annak vezetői ellen. Tegye, de ne az aktív játékvezetők rovására. Nem segít, ha valaki a megosztásra törekszik. Nem látok semmilyen konstruktív alapot, hogy vitázzak vele.
Aytekin mellett egyébként kiállt a talán legismertebb német játékvezető, Felix Brych is, valamint a Bayern München–Leipzig meccs negyedik játékvezető, Patrick Ittrich is megértette kollégája kirohanását.
Ich kann Deniz zu 100 Prozent verstehen.
— Patrick Ittrich (@patrick_ittrich) May 21, 2023
Übrigens: Das vermeintliche Halten an Goretzka erfolgte bevor der Ball im Spiel war, somit irrelevant für die Beurteilung von einem möglichen Strafstoß!#FCBRBL