Hirdetés

Verstappen őszintén beszélt a világbajnoki esélyeiről

Verstappen szerint a szezon elején túl sok pontott veszítettek
Verstappen szerint a szezon elején túl sok pontott veszítettek - Fotó: IMAGO
Max Verstappen szerint véget értek a reményei, hogy zsinórban ötödször is megnyerje a Forma-1-es pilóták világbajnoki címét.
Hirdetés

A Red Bull versenyzője a boxutcából indulva lenyűgöző felzárkózást produkált, és harmadikként ért célba a Sao Pauló-i Nagydíjon, de hátránya így is 49 pontra nőtt a bajnokságot vezető és a futamot megnyerő Lando Norrisszal szemben.

Hirdetés

Max Verstappen kijelentette, hogy kiszállt a Forma–1-es bajnoki címért folytatott küzdelemből.

Verstappen már szombaton, a Q1-es kiesése után azt mondta, hogy „elfelejtheti” az ötödik világbajnoki címét, és ezt a véleményét a vasárnapi futam után is megerősítette.

Már a szezon elejétől a közepéig túl sok pontot veszítettünk

Hirdetés

– mondta a Sky Sports F1-nek nyilatkozva a holland pilóta.

Már az is meglepetés volt, hogy eddig versenyben voltunk, de realistának kell lennünk, az egész szezont tekintve nem voltunk elég jók. Ennek ellenére a szezon végéig mindent megteszünk, hogy kiemelkedő eredményeket érjünk el és futamokat nyerjünk – ezért vagyunk itt. Tetszik, hogy a csapat soha nem adja fel

– tette hozzá Verstappen.

Legfrissebb videók
Hirdetés