Kiesett a Fehérvár is, bajnok a Fradi, oda az ETO veretlensége – érdekességek az NB I 33. fordulójából
)
Befejeződött a 2024–2025-ös idény az NB I-ben, ráadásul az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a Ferencváros és a Puskás Akadémia közül melyik csapat nyeri a bajnokságot, illetve a Fehérvár–Debrecen bajnokin a másik kieső klub is ismertté vált. A többi párosításnak lényegében már nem volt tétje, ennek megfelelő is volt a színvonal a Nyíregyháza–Zalaegerszeg összecsapáson. Mindkét csapat számára az előző fordulóban derült ki, hogy elkerüli a kiesést, így vasárnap egy unalmas gól nélküli döntetlennel fejezték be az idényt. Utóbbi csapat sorozatban ötödik döntetlenjét érte el, ebből négy volt gól nélküli – egészen biztosan nem szurkolóbarát teljesítmény. Az Újpest úgy futballozott az MTK Budapest otthonában (3–1), mint az idény elején, Horváth Krisztofer a múlt heti első után megszerezte második gólját is a klub játékosaként, ráadásul élményszámba ment a találat, közben viszont nem árt rögzíteni, hogy az MTK a dicsértes ötödik hely ellenére az utolsó kilenc fordulóban csak a sereghajtó Kecskemét ellen nyert, a megszerezhető huszonegy pontból csak hatot gyűjtött be. S ha már szóba került a Kecskemét, a három idény után az élvonalnak búcsút intő klub a bronzérmes Paks otthonában is becsülettel küzdött, idénybeli tizenkettedik döntetlenjével egy pontot még szerzett.
)
Fehérvár–Debrecen 0–3 (0–1)
Sorozatban huszonöt éven keresztül az élvonalban szereplő Fehérvár kiesett az NB I-ből, miután hazai pályán kikapott a Lokitól. Már a döntetlennel is a vendégek maradtak volna bent, de a házigazda teljesen szétesett az idény második felére, mivel a harmadik körben egyetlen bajnokit sem nyert meg, vagyis tizenegy fordulón keresztül csak négy döntetlennel szerzett pontokat, ráadásul az utolsó öt mérkőzését egyaránt elveszítette, és 362 percen keresztül gólt sem lőtt. Szürreális, hogy a mérkőzés előtt az 1984–1985-ös UEFA-kupa-döntős csapat tagjait ünnepelték a Sóstói Stadionban, kilencven perccel később pedig az utódok kiestek az élvonalból. Mindeközben a Debrecen számára a döntetlen is elegendő lett volna a kiesés elkerüléséhez, ráadásul ebben az idényben idegenben mindössze háromszor győzött, de szombaton kora este a negyedik is összejött.
A mérkőzés összefoglalója
Puskás Akadémia–Diósgyőr 4–3 (1–1)
A Puskás Akadémia számára kizárólag a győzelem volt elfogadható teljesítmény, hogy megszerezhesse a bajnoki címet, igaz ehhez a Ferencváros veresége is szükségeltetett Győrben. Maradjunk egyelőre Felcsúton, mert a hazaiak alaposan megszenvedtek a sikerért, annak ellenére, hogy a 27. perctől emberelőnyben futballoztak, nem mellékesen ekkor már 1–0-ra vezettek. A tavasszal alaposan visszaeső Diósgyőr azonban több mint hatvanperces emberhátrányban is szerzett három gólt, kétszer is vezetést szerzett, és a Puskás Akadémia csak a 94. percben szerzett góllal győzött, de ekkor már tudni lehetett, hogy a Ferencváros nem kap ki Győrben, így a felcsútiak 2021 után ismét ezüstérmesként fejezték be a bajnokságot, és indulhatnak a Konferencialigában.
A mérkőzés összefoglalója
ETO FC Győr–Ferencváros 1–2 (0–1)
Az idény során a két csapat Győrben 1–1-es, míg a Groupama Arénában 2–2-es döntetlent játszott egymással, s a Ferencváros számára egy újabb döntetlen is elegendő volt a bajnoki cím megszerzéséhez. Sokáig nem is mutatott semmi különöset a címvédő, aztán az első félidő végén és a második félidő elején egy-egy góllal el is döntötte a bajnokit. Az ETO még szépített, de a vereséggel megszakadt a tizenöt mérkőzéses (tíz bajnoki, öt döntetlen) veretlenségi sorozata, igaz a Konferencialiga-indulást már az előző fordulóban biztosította magának, ami egy feljutó csapattól rendkívüli teljesítmény. A vendégeknél Dibusz Dénes 400. NB I-es mérkőzését játszotta, a januárban szerződtetett Lenny Joseph pedig már a hatodik gólját érte el, négyet a bajnokságban, kettőt a Magyar Kupában.
A mérkőzés összefoglalója
)
Terítéken a magyar labdarúgás itthon és Európában, elemzések és interjúk a Sportal Tv műsorán. Nézze minden hétfőn a HazaiPálya adásait! Az adásokat megtalálja a Sportal YouTube-csatornáján is.