A hajrában fordított a Kisvárda az ETO ellen
Az első pillanattól kezdve sokkal veszélyesebben futballozott a vendégcsapat, amelynek nagyjából 15 percre volt szüksége ahhoz, hogy feltörje a házigazdák védekezését. A győriek négy perc alatt két góllal elléptek a riválistól, második találatuk kifejezetten szépre sikerült: Vitális Milán kiváló indítását Claudiu Bumba váltotta gólra, mégpedig úgy, hogy körülbelül 14 méterről – kiváló helyzetfelismerésről és technikai tudásról tanúbizonyságot téve – nagyszerűen ívelte át a labdát a kapujából kimozduló Popovics felett. A folytatásban leginkább a mezőnyben folyt a küzdelem, aztán közvetlenül a szünet előtt szinte a semmiből szépített a Kisvárda, amely így nemcsak faragott a hátrányából, de úgy vonulhatott az öltözőbe, hogy a második félidőben lehet keresnivalója az esélyesebbnek tartott ellenfelével szemben.
A fordulás után ennek megfelelően rendezettebb felállásban, jobban koncentrálva és támadásban is veszélyesebbé válva futballozott a hazai együttes, amelynek ugyanakkor hátul is figyelnie kellett, mivel a vendégek bármikor képesek voltak veszélyes szituációkat teremteni a várdai kapu előtt. A hajrához közeledve aztán össze is jött az egyenlítés a Kisvárdának, amely a kiegyenlített második játékrészben látottak alapján megérdemelten „jött vissza a meccsbe.” A slusszpoén aztán a 89. percre maradt, amikor a támadásban változatlanul nagyon aktív várdaiak a csereként beállt Molnár Gábor pontos lövése után megfordították a mérkőzést, és összességében a szünet után nyújtott teljesítményük miatt megérdemelten tartották otthon a három pontot.
Sikerükkel a szabolcsiak továbbra is százszázalékosak Révész Attila sportigazgató irányításával, akinek Gerliczki Máté vezetőedző távozása után ez volt a harmadik meccse a kispadon. A győrieknek idegenben ez volt az első vereségük a mostani idényben.